in

Kedden éjjel elhunyt a Kossuth-díjas színésznő

Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után keddre virradó hajnalban elhunyt Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga – erősítette meg a család a 24.hu értesülését az MTI-nek.

Bara Margit 1928-ban született Kolozsváron, ahol egy évet végzett el a Színművészeti Akadémián. 1945-55-ben a Kolozsvári Magyar Színházban játszott. 1955-ben települt át Magyarországra, 1957-ig a Petőfi Színház, majd a Nemzeti Színház művésznője lett.

A csúcson volt, amikor 1964-ben belekeverték az úgynevezett Onódy-ügybe, ezt követően pályafutása harminchat évesen derékba tört. A színpadtól 1978-ban vonult végleg vissza.

Ismertebb filmjei közé tartozik a Szakadék, a Bakaruhában, a Szegény gazdagok, a Ház a sziklák alatt és a Csempészek. Művészetét 1967-ben Balázs Béla-díjjal, 2002-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 2011-ben, a 42. Magyar Filmszemlén életműdíjjal tüntették ki a 2005 óta nagybeteg művésznőt, 2012-ben Budapest díszpolgára címet adományozták neki.

 

Szólj hozzá!

Varázslat és titok! Budapesten is lesz Party like Gatsby

Elgázoltak egy kerékpárost – a rendőrség hajnalban részleteket közölt