Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image

Retromuzsika.hu/ | 2017-04-26

Scroll to top

Top

Keleti Ágnes 96 éves lett – köszöntsük őt

Keleti Ágnes 96 éves lett – köszöntsük őt

Ma ünnepli 96. születésnapját Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója, a magyar torna koronázatlan királynője, aki 5 olimpiai bajnoki címe mellé begyűjtött még 3 ezüst- és két bronzérmet is. Isten éltesse!

Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnoknő Atlantáig a legeredményesebb magyar hölgyversenyző volt, de 1996-ban holtversenybe került Egerszegi Krisztinával. Helsinkiben talajon, Melbourne-ben talajon, felemás korláton, gerendán és a kéziszer csapatban aranyat nyert tornásznő drámai fordulatokban bővelkedő életutat járt be.

Már 1938-ban meghívták a válogatott keretbe és 1940-ben nyerte első bajnoki címét. Ezt követve a megkülönböztető törvények kényszerpihenőre kárhoztatták.

A háborús években álnéven bujkált a fővárosban. Csak 1945-ben versenyezhetett ismét. Londonban a verseny előtti utolsó edzésen megsérült. Helsinkiben lehetett először olimpiai résztvevő,, majd Melbourne-ben már 35 évesen jutott pályafutása csúcsára, bár csalódás is érte,. mindössze három tizeddel szorult a második helyre az egyéni összetett versenyben.

Melbourne-ből nem tért haza. Előbb Ausztráliában élt, majd Izraelben telepedett le, ahol a Testnevelési Főiskolán tanított, a válogatott edzője volt, később fiatalokkal foglalkozott.

Minden idők legeredményesebb magyar tornásznőjének nevéhez 46 hazai bajnoki cím fűződik.

Az 1983-ban Budapesten rendezett világbajnokság idején látogatott újra haza. A kilencvenes évek vége óta kettős állampolgár. Lakást is vásárolt a belvárosban, s mind több időt tölt itthon. Kora reggel általában a Hélia uszodában kezdi a napot, kiadós gimnasztika után félórákat úszik. A Nemzet Sportolója, tagja a Halhatatlanok Klubjának, neve a nemzetközi tornászhírességek csarnokában is helyet kapott. Több kitüntetésben részesült.

Állandó látogatója az Olimpiai Bajnokok Klubja eseményeinek, részt vett Helsinkiben és Melbourneben, az olimpiai játékok ötven éves jubileumára rendezett ünnepségeken.

Legutóbb 2010 őszén járt itthon, amikor a Melbourneben győztes kéziszer csapat versenyzői (Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alice, Köteles Erzsébet, Tass Olga) találkoztak, egyedül Korondi Margit hiányzott.

Klikk és nézz bele a tornász 1956-os gyakorlatába.



Ha érdekel a retro, kérlek segítsd a munkánkat egy lájkkal

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár