in

Kemény Dénes reakciója Benedek Tibor bejelentésére

Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lejáró szerződése után nem pályázik a tisztségre.

Ez azt jelenti, hogy a nemzeti csapattal 2013-ban világbajnok, 2014-ben Európa-bajnoki ezüstöt, 2016-ban pedig Eb-bronzérmet nyert, a riói olimpián ötödik kapitány – akinek december 31-ig szól jelenlegi megbízatása – távozik posztjáról.

“Az elmúlt hetekben mérlegeltem a mögöttünk hagyott időszakot, valamint többször is egyeztettem a szövetség elnökével, Kemény Dénessel – idézi a hazai sportági szövetség (MVLSZ) honlapja Benedek Tibort, aki 2013 óta látta el a szövetségi kapitányi feladatokat. – Szeretném megköszönni az elmúlt évek munkáját és bizalmát mind a szövetség vezetésének, mind az MVLSZ elnökének. Köszönöm a munkát a stábom tagjainak és a játékosoknak is. Január 1-jével már nem én látom el a kapitányi feladatokat”.

Több alkalommal beszéltek

“A riói olimpia óta több alkalommal beszélgettünk, így nem ért váratlanul Tibi döntése, de nyilvánvalóan nagyon sajnálom – reagált Benedek bejelentésére Kemény Dénes az MTI megkeresésére. – Nagy szakmaisággal, lelkiismeretesen, alázattal dolgozott, de el tudom fogadni, hogy így határozott, miután az elmúlt csaknem négy év második felében az eredmények gyengébbek lettek, mint azt munkájával megérdemelte volna.”

Kemény Dénes a jövőt illetően hozzátette, hogy Benedek Tibor utódjáról a szövetség elnöksége dönt: vagy kijelöl valakit, vagy pályázatot ír ki a tisztségre.

Az MVLSZ szombaton tartja tisztújító közgyűlését, az ott megalakuló elnökség az ősz folyamán határozhat a férfi szövetségi kapitány személyéről.

– MTI –

Szólj hozzá!

Tragikus hír! A rendőrség 4:25-kor közölte

Majka megható gesztusa a Zorán koncerten – édesanyja nagyon megsiratta