in

Kertész Zsuzsa: “Eddig is több alkalom kínálkozott erre”

Kertész Zsuzsa ötven évvel ezelőtt írta alá első szerződését a Magyar Rádióban, kilenc évvel később a Magyar Televízió munkatársa lett. Jellegzetes hangjára máig felkapják a fejüket az emberek. A nagy kedvenc a Borsnak nyilatkozott.

– Évek óta visszavonult az aktív televíziózástól, a nézők mégsem felejtették el. Hogyan reagálnak az emberek, ha meglátják?

– A lehető legtermészetesebben. Elvégre ötven évet „együtt éltünk le”. A hangom hallatán a következő reagálásokat kapom: a maga meséin nőttem fel; a hangja roppant megnyugtató; édesapámnak maga volt a „szerelme”, és még anyukám se haragudott érte. Legutóbb Gyulán, az uszodában: „Sejtettem, de nem mertem elhinni, hogy egy sávban úszom Kertész Zsuzsával. Most, hogy a hangját hallom, már nem tévedhetek.” (Mindez a férfiöltözőből hallatszott ki a függöny mögül, miután a páromat szólongattam.)

– Visszatér valaha az „otthonunkba”?

– Eddig is több alkalom kínálkozott erre. A Családbarát műsornak szívesen voltam a vendége, mű­sor­­vezető párnak is többször invitálnak. Biodíszletnek nyilván nem ülök be, de ha hívnak, és van mondanivalóm, megyek.

– Nézi a televíziós adásokat?

– Olyan mértékben nem csüngök a közmédián, hogy sommás véleményt formálhassak. Róka fogta csuka: a véleményem annyira lesújtó, hogy nem csüngök. Ha belenézek, belehallgatok egy-egy adásba, azt az összehasonlításért teszem. Mennyire hiteles vagy demagóg, manipulatív más csatornákkal szemben? Újságot gyakrabban forgatok.

Szólj hozzá!

Gyászol a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Elgázoltak egy nőt és a gyermekét Budapesten