in

Kocsis Zoltán halála – Fischer Iván: “zenei óriás volt, a ritka zsenik egyike”

Kocsis Zoltán zenei óriás volt, a ritka zsenik egyike. Hatása egész generációjára felmérhetetlen – írta a Facebookon közzétett rövid méltatásában a vasárnap elhunyt zongoraművészről Fischer Iván Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zeneigazgatója.

Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója életének 65. évében hunyt el vasárnap délután. Kocsis Zoltán 1983-ban Fischer Ivánnal alapította meg a Budapesti Fesztiválzenekart, 1987 óta karmesterként is fellépett.

1992-ben a BFZ művészeti vezetője, majd első vendégkarmestere, szólistája és kamarazenésze lett. Bartók Béla zongorára és zenekarra írt műveinek Fischer Ivánnal és a fesztiválzenekarral készült felvételeiért Edison-díjat kapott.

Fischer Iván méltatásában úgy fogalmazott: “mély megdöbbenéssel és szomorúsággal hallottam a gyászhírt, Kocsis Zoltán elhunytát. Zenei óriás volt, a ritka zsenik egyike. Hatása egész generációjára felmérhetetlen. A Budapesti Fesztiválzenekar nevében és a saját nevemben is megrendüléssel búcsúzom a pályatárstól, alapító társtól, a sok-sok közös zenei produkció partnerétől, felejthetetlen muzsikus példaképünktől. Nyugodjék békében.”

– MTI –

Szólj hozzá!

Előadásával emlékezünk Kocsis Zoltán zongoraművészre

A Balázs Elemér Group gyászol: “Megrendülve búcsúzunk”