in

Komár László erre nagyon büszke volt

November 28-án ünnepelte volna 73. születésnapját Komár László. A rózsaszín lakkcipők és a rock and roll hazai királya azonban immár öt éve nincs köztünk, hiszen 2012. október 17-én egy súlyos betegség következtében az otthonában elhunyt.

Komár László mindig is a nők bálványa volt. A saját bevallása szerint többezer hölgyet tett boldoggá, amit azzal magyarázott, hogy nem csak szeretett, hanem tudott is a gyengébbik nem képviselőivel bánni. Büszkén hirdette magáról, hogy aligha él magyar ember a Földön, akit a leányok nála jobban kedveltek.

– Hogy mi kell a nőknek? Mégis mi kellene? Szeretet, gyengédség és pénz! Tőlem mindet megkapták, mert én sosem fukarkodtam, ha valakit meg akartam hódítani. Méregdrága ajándékokkal halmoztam el a szerelmeimet, igaz, az egyéjszakások nevére már nem is emlékszem. Gyakran keltem fel úgy reggelente, hogy ott feküdt mellettem valaki, aki folytatást remélt, én pedig kénytelen voltam tőle határozott búcsút venni – mesélte egy helyen az énekes.

Mégis, mi lehetett Komár titka?

Egy olyan műfajt képviselt Magyarországon a szocializmusban, amit a rendszer nem támogatott, mert túl amerikai volt, és ezáltal a szabadságot szimbolizálta a nép számára. Az énekes a rendszerváltás után már büszkén hangoztatta a politikai nézeteit.

– Meggyőződéses antikommunista vagyok! Nem is lehetek más, hiszen az 1956 utáni megtorlások keretében kivégezték a szeretett nagybátyámat. Már alig emlékszem rá, de az megmaradt a lelkemben, hogy mindig az ölébe ültetett és nagyszerű illata volt – nyilatkozta Komár e sorok szerzőjének.

Az énekes akármennyire is sikeres volt a hódítások terén, több házassága is tönkrement.

Szólj hozzá!

Várkonyi Attila a fontos 1%-ról nyilatkozott

Komár László méregdrága zakója – kiderült, mennyibe került a ruhadarab