in

Latinovits Zoltán művészetének állítanak emléket

A Balatonszemesen található Latinovits Zoltán Emlékmúzeum állandó kiállítása a tragikusan elhunyt „színészkirály”, Latinovits Zoltán (1931–1976) művészetének állít emléket.

Csak úgy sorjáztak az ellentmondásos vélemények vele kapcsolatban. Latinovits a bálványozott zseni, ugyanakkor kibírhatatlan és összeférhetetlen alak, aki egyesek szerint olyan elemi és felkavaró erővel szavalt Adyt és József Attilát, mint még soha senki, mások szerint azonban minden verset egyformán adott elő.

Latinovits a megfejthetetlen, Latinovits az ellentmondásos. Az ilyen embert lehet szeretni, lehet gyűlölni, de egyet biztosan nem lehet: szó nélkül elmenni mellette. A hetvenes évek elejétől Latinovits az amatőr színházi mozgalom hősi figurája. Fesztivál megjelenései, Egyetemi Színpadi fellépései, versestjei zavargásig képesek voltak felajzani és lázba hozni az egyetemista, értelmiségi ifjúságot. Több mint ötven filmben játszott.

Egy-egy új lemezét (Ady, József Attila, Illyés Gyula) a kor fiatal művészetbarát közönsége úgy hallgatta, mint ma a rocklemezeket: szeánszokon, félhomállyal, füsttel… Utolsó munkája egy rádiófelvétel volt, ahol a Rákócziinduló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el, 1976. június 3.-án. Másnap meghalt Balatonszemesen, 45 évesen, tragikus körülmények között.

Az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum anyagából készült állandó kiállítás Latinovits Zoltánról, a 20. század második felének egyik legnagyobb magyar színészéről, emberi, művészi hitvallásáról, pályájának fájdalmas félbemaradottságáról mutat be pillanatokat a színészkirály írásai, fotói, pályájának dokumentumai segítségével.

Szólj hozzá!

Súlyos betegség után meghalt Dr. Nagy Sándorné

Szétszórt csillagok : Új kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban!