in

Ma ünnepel Hegyi Barbara – köszöntsük előadásával

Hegyi Barbara január 16-án ünnepli 51. születésnapját!

Budapesten született. Apja, Hegyi Barnabás Kossuth-díjas operatőr, aki a Körhinta és a Valahol Európában című filmeket fényképezte, lánya születése után három hónappal hunyt el. A filmes szakmával filmgyári díszletépítészként dolgozó anyja révén került kapcsolatba.

Kisgyerekként nem engedték szerepelni, kamera elé először tizenhárom évesen állt Mészáros Márta Útközben című filmjében. A rendezőnővel a későbbiekben is többször dolgozott együtt, többek között a Napló szerelmeimnek, a Napló apámnak, anyámnak, a Kisvilma – Az utolsó napló és a Magzat című filmekben.

Rangos díjakat kapott

Művészi munkáját 2000-ben Jászai Mari-díjjal, 2001-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűvel ismerték el. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki sokoldalú művészi munkásságáért, emlékezetes alakításaiért. A Vígszínházban 2010-ben megkapta az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményéért az Ajtay Andor-emlékdíjat, majd az év végén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt.

Férje, Sztevanovity Zorán Kossuth-díjas előadóművész, első házasságából egy lánya van. Szenvedélye a főzés és a futás, az elmúlt években két szakácskönyve is megjelent, az egyik 2012-ben a Libri aranykönyve lett.

https://www.youtube.com/watch?v=3Q0wkIhS1HY

Szólj hozzá!

Galambos Lajos külföldön kapta a rossz hírt – nyilatkozott a zenész

Csökkent a Barátok Közt nézettsége – megszólalt a programigazgató