in

Ma ünnepel Jordán Tamás – köszöntsük emlékezetes alakításával

Január 15-én ünnepel Jordán Tamás magyar színművész, rendező, színigazgató.

Több filmben is játszott, felejthetetlen alakítást nyújtott például a Bacsó Péter rendezte, 1985-ben készült Hány az óra, Vekker úr? című filmben.

Az irodalomszerető közönség körében nagy sikert aratott önálló estjeivel is: József Attila műveiből állt össze az Amit szívedbe rejtesz, a Szabad ötletek jegyzéke, a Szólt az ember, ez utóbbi Sebő Ferenccel közösen, 2012-ben pedig a Széllel szembe című stand-up esttel állt közönség elé, amelyben a történetek mellett verseket is előad.

Jordán Tamás több elismerést is kapott

Szakmai munkájáért több elismerést is kapott: 1978-ban Jászai Mari-, 1996-ban Kossuth-, 2000-ben Budapest Díjat kapott, 1986-ban érdemes mûvész lett. 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt a Csillaggal tüntették ki, 2012-ben Jubileumi Prima Primissima Díjas lett.

https://www.youtube.com/watch?v=KSA9wncaJAA

Szólj hozzá!

A rendőrség 5:33-kor számolt be – megmentették az idős pár életét

Lerch István, várunk vissza – íme csodálatos előadása