in

Máté Péter lánya: “Kicsi voltam, amikor meghalt”

Máté Péter lánya, Dorka szerint sokan félreismerték a legendás énekest, mert csak a szándékosan felhúzott falat látták, de mögötte valójában bolondos, jó humorú ember volt az édesapja.

– Kicsi voltam, amikor meghalt, mindössze 6 éves – kezdte 2014-ben a válaszát Máté Dorka, az énekes lánya.

– Emlékszem, hogy aznap egész nap rossz kedvem volt. Nem hiszek a misztikus dolgokban, de mintha megéreztem volna, hogy baj lesz. Akkor épp Pázmándon voltunk anyuval, ez volt az a hely, ahova gyakran elvonultunk. Apu egyik kollégája személyesen jött el, hogy elmondja, mi történt. Édesapám szívrohamot kapott, de sajnos már előtte is voltak problémák az érrendszerével – mesélte Dorka, aki bár örül, hogy a harmincéves évfordulón sokan megemlékeznek az édesapjáról, de szeretné, ha nem egy depressziós zseni jutna eszükbe.


“Gyakran beszélünk róla”

– Mindenkinek vannak rossz időszakai, de ő valójában egy jó humorú, vidám ember volt. Aki mindig kapható volt egy kis bolondozásra, például bármikor lovagolhattunk a hátán. Nem volt celeb, és most sem lenne az. Két perc alatt bárkivel összebarátkozott, és volt, hogy csak úgy elment egy lagzira énekelni, mert élvezte. Leginkább emlékfoszlányaim vannak róla, például ahogy vigasztalt, amikor beleléptem egy darázsba. Biztos vagyok abban, hogy apu nagyon élvezné a mostani világot. Előfordult, hogy órákig elvolt egy számológéppel, és bármiből hangszert csinált. Vajon mit szólna a mai fejlett technikához? – mosolygott Dorka, aki szerint édesapja a mai napig részt vesz a család életében.

– Gyakran beszélünk róla, bár a halálára nem szívesen emlékszünk, inkább a születésnapjait szoktuk ünnepelni. A nővéremnek egy, nekem két gyerekem született, és nagyon sajnálom, hogy már nem ismerhették meg a nagyapjukat. Kamilla tízéves, míg Dani tizenkettő. Mindketten önszántukból kezdtek el zenélni, és úgy látszik, hogy van is tehetségük hozzá. Nem szeretnék semmit sem rájuk erőltetni, ezért mindent addig csinálnak, ameddig csak akarnak, amíg örömforrás számukra. Szerencsére mindketten sportolnak is. Cselgáncsoznak, a lányom nemrég egy ausztriai versenyen bajnok lett. Biztos a nagyapjuk is nagyon büszke lenne rájuk. Érdekes, hogy a fiam mindig „lemátépéterezi”, pedig mondom, hogy neki papa, és nem Máté Péter. De érthetően nehéz ezt helyrerakni a fejükben. Számunkra apu nem legenda, hanem egy olyan ember, aki mindennap hiányzik – tette hozzá Dorka.

Forrás: Blikk

Szólj hozzá!

Fontos hír a ma esti Omega-koncertre készülőknek

Legendás tévés: Friderikusz Sándor