in

Meghalt a Szomszédok kedvenc színésze

Életének 90. évében, szerdán elhunyt Kun Vilmos, a Katona József Színház alapító tagja, Érdemes Művész – tudatta az MTI-vel csütörtökön a teátrum.

Kun Vilmos 1955-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházban kezdte a pályáját. Dolgozott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban és a Nemzeti Színházban, ahonnan 1982-ben a Katonához szerződött.

Egész pályáját magas színvonalú alakítások jellemezték, a kezdetektől markánsan volt jelen a Katona produkcióiban, a társulat emblematikus előadásaival körbeutazta a világot. Rengeteg film-, rádió- és szinkronszerep fűződik a nevéhez, a szélesebb közönség a Szomszédok című teleregényben ismerhette meg.

A Katona nézői utoljára 2014 őszén láthatták színpadon, az Anamnesis című előadásban. Ebben is feleségével, Olsavszky Évával játszott, hatvanhét darabban szerepeltek közösen.

A teátrum összesítése szerint Kun Vilmos az a színész, aki a legtöbbször szerepelt Zsámbéki Gábor rendezéseiben.

Legfontosabb szerepei a Katonában: Cicero (Shakespeare: Julius Caesar); Firsz (Csehov: Cseresznyéskert); Vova (Jerofejev: Walpurgis-éj); Öregember (Spiró: Koccanás); Jegoruska (Csehov: Ivanov); Nestor (Shakespeare: Troilus és Cressida); Albert K (Vinnai-Bodó: Ledarálnakeltűntem) és Jovic (Srbljanovic: Sáskák) voltak.

A Katona József Színház Kun Vilmost saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Szólj hozzá!

Gyászhírt közölt a Katona József Színház

Elhunyt a Szomszédok nagy kedvence – jelenetével emlékezünk rá