in

Meghalt Csoóri Sándor

Életének 87. évében vasárnap éjszaka meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel.

Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon, az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be verseivel. 1958-tól szabadfoglalkozású író, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja.

Csoóri Sándort József Attila-díjjal kétszer tüntették ki, 1954 után 1970-ben is.

1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal ismerték el. 1990-ben kapta meg a Kossuth-díjat, amelyet korábban ellenzéki magatartása miatt tagadtak meg tőle.

1997-ben Károli Gáspár-díjat, 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át.

Munkásságát 2003-ban Arany János-nagydíjjal, 2004-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2008-ban Prima Primissima Díjjal is elismerték. 2005 óta a Magyar Írószövetség örökös tagja.

A demokratikus ellenzék egyik vezetője, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja volt, a Magyarok Világszövetségének elnökeként kezdeményezte a Duna Televízió megalapításának.

A kormány Csoóri Sándort saját halottjának tekinti.

 

Szólj hozzá!

Nézd online a Vígszínház eseményét

Ilyen volt a Mágnás Miska Szarvason – nyilatkoztak a színészek