in

Meghalt Deutsch Róbert

Életének 59. évében elhunyt Deutsch Róbert főrabbi, a budapesti Bethlen téri zsinagóga rabbija, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Rabbitestületének elnöke, a Budapesti Rabbiság igazgatója.

Deutsch Róbert főrabbi 1956-ban született Debrecenben. Édesapja a debreceni ortodox közösség legendásan nagy tudású sachtere, rituális metszője volt, aki sokig a rabbi-feladatokat is ellátta.

Deutsch Róbert az Országos Rabbiképző elvégzését követően több évig dolgozott a Dohány utcai zsinagógában, majd rövid ideig a Hegedűs Gyula (Csáky) utcai és az Újpesti zsinagóga rabbija volt. 1988 végétől a Bethlen téri zsinagóga vezetését vette át.

1989 óta volt a Budapesti Rabbiság igazgatója, hosszú éveken át a Rabbitestület vezetője. Tagja volt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezető testületének, vezetője volt a Magyarországi Rabbinikus Bíróságnak, a Bét Dinnek. A Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium vallási vezetője volt. Számos nemzetközi rabbinikus konferencián képviselte a hazai zsidóságot.

Soha nem szakított az ősi hagyományokkal, igyekezett mindent megtenni a vallásos zsidó élet fenntartása érdekében. A Bethlen téri zsinagóga életét felvirágoztatta, erős vallásos közösséget, szilárd minjent teremtett. Vezetése alatt működött a zsinagógában az Oneg Sabat Klub, az első cionista szellemi páholy, valamint a konzervatív zsidó diákszervezet, a Marom. Deutsch főrabbi munkájának köszönhetően lett díszterme a zsinagógának, megújult az udvarban emlékmű és játszótér került a kertbe. 2002-ben ő avatta fel a felújított Makói zsinagógát. A közel három évtized során többszáz alkalommal vezetett megemlékezést a holokauszt áldozatainak emlékére.

2010-ben – „az ősi hagyományok tiszteletben tartása és ápolása, a közösség összekovácsolása, a vallásos zsidó élet fenntartása, szervezése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként” a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést vehette át a köztársasági elnöktől.

Hosszú éveken át szerkesztette a zsinagógai éve naptárát, a Luáchot. Szerzője volt az 1987-ben megjelent Halljad Izrael című kötetnek, mely a Holokauszt utáni első, fiataloknak szóló kötet volt a zsidó vallás alapjairól Magyarországon. Többek között megjelent írása Schweitzer József 70. születésnapjára készült Emlékkönyvben is.

2015-ben együttműködést kezdeményezett a jeruzsálemi Koren Publishers vezetőjével a híres Koren imakönyv új, héber-magyar kiadásáról.

Három gyermeke közül fia, Péter, Izraelben tanult rabbinak, jelenleg a Dózsa György úti közösséget vezeti.

Deutsch Róbert főrabbit a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége saját halottának tekinti. Temetésére, holnap (augusztus 6. csütörtök), 10:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben.

Szólj hozzá!

Gyönyörű hangja volt – elhunyt a világhírű énekesnő

Boldog születésnapot Faragó Tamás