in

Meghalt Ébert Tibor – 80 éves volt

Elhunyt Ébert Tibor író, költő, esztéta, zeneművész. Az alkotót hosszas betegség után életének 89. évében érte a halál – tudatta az MTI-vel a Napkút Kiadó hétfőn.

Szondi György, a kiadó vezetője, a Napút folyóirat főszerkesztője elmondta, hogy az író lánya értesítette Ébert Tibor haláláról. Hozzátette: a Napút folyóirat júliusi számában jelent meg Ébert Tibor hattyúdalnak szánt megrendítő, 22 versből álló ciklusa, amelyet korábban elhunyt szeretett felesége emlékére írt.

Ébert Tibor 1926-ban született Pozsonyban, az ottani egyetemen jogot hallgatott, majd 1945-ben Budapestre menekült és 1953-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult. Második diplomát is szerzett az ELTE filozófia-esztétika szakán. 1949-től 1956-ig a Rádiózenekar, 1957 és 1987 között az Állami Hangversenyzenekar tagja, közben 1983-tól a József Attila Színház és az Országos Filharmónia művészeti tanácsadója volt.

Ébert Tibor 1963-tól publikált verset, drámát, kisregényt, zenetudományi tanulmányokat és műfordításokat latin, szlovák és francia szerzők műveiből. Drámáit, egyfelvonásosait francia színpadokon is előadták, több hangjátékát sugározta a Magyar Rádió.

Az alkotót 1987-ben Bartók-Pásztory-, 1993-ban Esterházy-díjjal tüntették ki. Ébert Tibor 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést.

Szólj hozzá!

Elhunyt Paskai László

Koncz Zsuzsa: “MEGCSINÁLTUK”