in

Meghalt a legendás magyar tévés, Nagy György

Az Ablak műsorvezetője 64 éves volt.

Egyelőre ismeretlen okból meghalt Nagy György, a köztévé legendás műsorvezetője – a hírt felesége osztotta meg.

Nagy György – aki 1971-ben, 18 évesen került a televízióhoz – azon ritka tévés szakemberek közé tartozik, akik nemcsak a ranglétrát, hanem számos különböző szakmai területet is végigjárva váltak a hazai televíziózás ismert és elismert személyiségeivé.

1986 óta kommentálta az állami ünnepek tévéközvetítéseit, országos ismertségre az Ablak című népszerű szolgáltató műsor szerkesztő-műsorvezetőjeként tett szert, ahol 1994-től dolgozott. Az ország több mint félezer városát mutatta be a 2002-től az ő vezetése alatt dolgozó Főtér szerkesztősége.

2009-től az ország történelmét dolgozta fel díjnyertes sorozata, a 46 részes Magyarország története, amelynek már forgatókönyvírója és műsorvezetője is volt.

Tizenkét részes portrésorozatában, a Rocklexikonban pedig másik szakmája, a rockzene nagyjai előtt tisztelgett. Felelős szerkesztőként irányította 2010-től a Hogy volt?!… című sorozatot is, amelyben az MTV archívumának kincseiből válogatva mutatta be közelmúltunk történetét, kiemelkedő alakjait.

Nyugodjon békében – 4+1 érdekes történet Nagy Györgyről

A tévés 64  éves volt, a halál oka egyelőre nem ismert.

Nyugodjon békében.

Szólj hozzá!

Nyugodjon békében – elhunyt Garas Klára

Elment Nagy György – a hírt így közölte a felesége