in

Meghalt a magyar olimpiai bajnok – a hírt a fia jelentette be

Kilencvenegy éves korában elhunyt Szondy István, az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok magyar öttusa-válogatott tagja.

A hírt Szondy István fia közölte szerdán a magyar szövetséggel.

Szondy István Cegléden úszóként és vízilabdázóként kezdte, majd a fővárosban öttusázóként és vívóként folytatta, végül lovasként fejezte be sikeres versenyzői pályafutását. Azon kevés magyar sportolók egyike volt, akik két sportág képviselőjeként is szerepeltek olimpián. Helsinkiben, 1952-ben tagja volt az első alkalommal ötkarikás aranyérmet nyert öttusa-válogatottnak, egyéniben pedig bronzérmet szerzett. Négy évvel később a Melbourne helyett Stockholmban rendezett ötkarikás lovasversenyen vett részt, de helyezetlenül zárt.

Öttusa-világbajnokságokon két arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtött, majd 1956-ban Németországba költözött. Ott előbb pincérként dolgozott, majd testnevelő tanári és edzői diplomáját hasznosítva tevékenykedett. Hosszú éveken át tanított a frankfurti Goethe Egyetemen, a vívószakosztály vezetőedzője volt, és a német öttusa-válogatott felkészítésében is közreműködött. A 80-as évek elejétől mind gyakrabban járt Magyarországra, s 1999 őszén végleg hazatelepült.

Pályafutása elismeréseként szülővárosa, Berettyóújfalu és Cegléd is a díszpolgárává választotta.

– MTI –

Szólj hozzá!

Pataky Attila: “Egy-két gátat lebontunk aznap este”

Rossz hír az Önök kérték kapcsán