in

Meghalt Mészáros György

Szeptember 14-én reggel, 82 éves korában elhunyt a római olimpia ezüstérmes kajakosa, Mészáros György – tette közzé honlapján a Magyar Kajak-kenu Szövetség.

Mészáros György, vagy ahogy szólították „Mészi”, vagy „Rozsdás” 1947 őszén, ikertestvérével együtt, a Budapesti Előre Sport Clubban ismerkedett meg a kajakozással, később az FTC versenyzője lett. Bő 25 évet töltött kajakozással a hazai és nemzetközi vizeken, olimpiai ezüstérmes, több vmeszaros-gyorgyilág- és Európa-bajnoki címet nyert, 41-szer lett a magyar bajnokságok legjobbja. Ő szerezte a sportág első világbajnoki aranyát, 1954-ben, Maconban…

Mészáros az 1960-as, római olimpián Szente Andrással a kajak kettesek 1000 méteres versenyében lett ezüstérmes és tagja volt a szintén második helyezett 4×500 méteres kajakváltónak is.

A 2013-ban 80. születésnapját ünneplő Mészáros György – aki ikertestvérével nyert világbajnoki aranyérmet is K-2 1000 méteren – két évvel ezelőtti köszöntésén arról beszélt, mennyire örül, hogy a londoni olimpiai óta a Dombi, Kökény párosnak köszönhetően már olimpiai aranyérme is van a magyar kajak-kenu sportnak ezen a távon.

Mészáros György olimpikontársaival részt vett az 1960-as római olimpia ötvenedik évfordulója alkalmából szervezett emléktúrán 2010-ben – írja a mob.hu.

 

Szólj hozzá!

Elhunyt Oláh Zoltán

Elhunyt Hidasi Ervin