in

Meghalt Neményi Ádám

Tragikus hirtelenséggel, életének 57. évében betegségben meghalt Neményi Ádám zenei és filmes producer.

Meghalt Neményi ÁdámA szakember 1978-tól dolgozott a filmszakmában, a Mafilmen belül felvételvezetőként, majd gyártásvezetőként tevékenykedett többek között olyan filmekben, mint a Jób lázadása, az István, a király, a Közel a szerelemhez, az Isten veletek, barátaim vagy A fantasztikus nagynéni.

2005-ben önálló cégeket alapított Next Station Productions és Kaszás Gézával a World Film Entertaintment néven. A két cég 2007-ben készítette első játékfilmjét SOS Szerelem! címen, mely az év legnézettebb magyar filmje lett. 2008-ban készült el a 9 és fél randi, amely 200.000 nézőt vonzott és 2009-ben kerül a nézők elé a Made in Hungária című zenés film.

2008-ban két dokumentumfilm is bemutatásra került: a Puskás Hungary (Puskás Öcsi életéről) és a Jack Jack, ami egy rockumentum film kemény rockerekről és zenéjükről.

2010-ben készült el az Igazából Apa című filmje.

Szólj hozzá!

Kepes András lesz a vendég a népszerű műsorban

Aranyos kép Harangozó Teri énekesnőről – klikk