in

Meghalt Rapp Imre

Hosszú betegség után, életének 78. évében elhunyt a Pécsi Dózsa és a PMSC kapuslegendája, Rapp Imre.

A Pécsi Dózsa, illetve a Pécsi MSC korábbi kapuskirálya 1937. szeptember 15-én, a Tolna megyei Dunaföldváron jött világra.

Mivel gyermekkorában többször is voltak szülőhelyén „kézitusás kalandjai” a nála nagyobb legényekkel szemben, elment ökölvívónak. Labdarúgó pályafutását 16 évesen kezdte a helyi egyesületben, igaz, kezdetben a mezőnyben kergette a játékszert. Aztán úgy hozta a sors, hogy egy ifimeccsen nem volt kapusa a gárdának, így az edzője beállította a földvári csapat portájába, s ott is ragadt.

Alkatilag nem volt egy eszményi hálóőr, ellenben ruganyosságával, elszántságával, s nem utolsósorban eszével sok-sok dolgot meg tudott oldani. 1954-ben a Dunaföldvárból a Paksba igazolt. Tehetsége hamar kiderült, ezért hívták 1959-ben a Kaposvári Kinizsitől a Tatabányai Bányászba, ahol Grosics Gyula cseréje volt 1964-ig.

A baranyai megyeszékhely labdarúgóklubjánál minden létező korábbi, illetve napjainkig érvényes posztcsúcsot magáénak mondhat.

Rapp Imre szemrebbenés nélkül állt oda az NB I-es meccseken a 11-esek elvégzéséhez is. Ötöt be is vágott, egyet hibázott csak el. 1965-től 1975-ig védte a Pécsi Dózsa és a PMSC kapuját. Lila-fehérben, később piros-feketében – az ő esetében inkább tiszta feketében – összesen 291 élvonalbeli mérkőzésen játszott. A kesztyűt 1976-ban, a Kaposvári Rákócziban akasztotta szögre.

Rapp egyszer törött kisujjal védett kölcsönben a Vasasban, Dél-Amerikában, egy egész portyán keresztül. Az edző csak itthon tudta meg a turpisságot. Mikor számon kérte a kiváló teljesítményt nyújtott futballistát, azt monda a titkolódzó, nem szerette volna kihagyni élete egyik nagy túráját. A sportember nem egy volt a sok közül. Még hozzá hasonló sem nagyon akadt a magyar pályákon, az elmúlt évszázad hatvanas-hetvenes éveiben. Olimpiai ezüstérmes (1972., München), valamint Európa-bajnoki 4. (1972., Belgium) csapat tagja, egyszeres felnőtt válogatott. Páratlan pályafutása elismeréseként Pro Civitate kitüntetést kapott – írja a pmfc.hu.

Szólj hozzá!

Elhunyt Virág Csaba: Június 22-én helyezik örök nyugalomra

Az Omega oratórium nyitotta a pozsonyi rendezvényt