in

Meghalt Szabad György

Életének 91. évében pénteken hunyt el a Széchenyi-díjas akadémikus, Szabad György.

Szabad György a rendszerváltás időszakának ismert politikusa, az MDF alapító tagja volt. 1989-ben beválasztották a párt elnökségébe. Ezt a munkát 1994-ig végezte.

1990-ben az MDF budapesti területi listájáról jutott be a Parlamentbe, még abban az évben, májusban az Országgyűlés alelnökévé választották, majd három hónap múlva át az Országgyűlés elnöki tisztségét. 1994-ig volt az országgyűlés elnöke.

1996-ban az MDF-ből kivált Magyar Demokrata Néppárthoz (MDNP) csatlakozott, a következő évben az új párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője lett. 1998-ban még indult az országgyűlési választáson, de nem jutott be. Az MDNP-ben  1999-től nem volt aktív, 2011-ben kilépett, azután a Fidesz rendezvényeinek vendége lett.

Szabad György munkásságát Akadémiai Díjjal (1965, 1973), az Európa Tanács Pro Merito díjával (1991), a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével (2000) és Széchenyi-díjjal (2006) ismerték el.

Szólj hozzá!

Elhunyt Piller Sándor

Verebes István szombaton ünnepli születésnapját