in

Megható! Bőhm bácsi utolsó mondatai a Szomszédokban

A Szomszédok hazánk egyik legkedveltebb és legismertebb teleregénye volt az 1990-es években. A Horváth Ádám által rendezett sorozat 12 éven keresztül ment. Véleményünk szerint ennek a sorozatnak a keretein belül mutatták be a magyar televízió egyik legmeghatóbb jelenetét a 105. fejezetben.

Bőhm Józsefet a ház izgága, de mindig segítőkész közös képviselőjét Máriáss József alakította a sorozatban, aki 1989-ben megbetegedett, azonban sem ő, sem az alkotók nem szerették volna, ha ezért ki kellene írni a karakterét a sorozatból, így az történt, ami már olyan sokszor a Szomszédok történetében. A valóság a sztori része lett.- írja a mozistar.hu

Több epizódon keresztül foglalkoztak Bőhm bácsi betegségével, és az utolsó rész, amelyben szerepelt, a 105. fejezet már Máriáss Józsefnek állít emléket. Az utolsó jelenetet a színész halálos ágyán vették fel és a felvétel után egy nappal a színész 71 éves korában elhunyt.

Nem csupán az volt megható ebben az utolsó szerepben, hogy a nagybeteg színész hajlandó volt borzalmas fizikai állapotban a sorozatban szerepelni, hanem főként az, amit mondott:

“Színészkedtem. Szerepet játszottam. Lehet, hogy elfogytak a szerepek? Akkor egy felhő szélén ülve nem közös Bőhm, őrzőangyal szeretnék lenni. Mindenkinek jó éjszakát!”

Szólj hozzá!

Légy felkészült bármilyen kihívásra a 8 darabos túlélőkészlettel!

Vége a gyomlálásnak! Gyökerestül távolítsd el a gyomokat vegyszerek nélkül!