in

Meghatódott a Barátok Közt egykori szereplője – örökös tag lett

Különleges meglepetés várta a kecskeméti színház örökös tagjait csütörtök délután, a teátrumban megrendezett ünnepségen. Cseke Péter direktor tűzzománc plakettet nyújtott át az „elit klub” tagjainak, amely ezentúl együtt jár a rangos címmel.

– Az örökös tagságnak különleges jelentősége van számunkra – fogalmazott Cseke Péter.

– Tehetség, elhivatottság, szakmai alázat, a közönség szeretete és tisztelete épp úgy elengedhetetlen feltétele, mint a kecskeméti színházhoz, annak társulatához és a városhoz való kötődés. Régi vágyam volt, hogy az örökös tagság ne puszta cím legyen Kecskeméten, ezért felkértem Balanyi Károly Ferenczy-díjas zománcművészt, hogy tervezzen meg és készítsen el egy plakettet, amely méltó szimbóluma lehet a színházunk által adható legnagyobb elismerésnek.

A kecskeméti teátrumnak Horváth Ferenc halálát követően hét örökös tagja maradt: Jablonkay Mária, Kiss Jenő, Marinkovics Józsefné, Réti Erika, Sára Bernadette, Lengyel Jánosné Simon Ibolya és Sirkó László, akik közül egyedül a Hévízen élő Simon Ibolya nem tudott részt venni a találkozón.

Az esemény a Barátok Közt, egykori szereplőjének, Körtvélyessy Zsolt számára tartogatta a legnagyobb meglepetést, ő ugyanis az utolsó pillanatig úgy tudta, hogy csütörtök délután rendkívüli értekezleten kell részt vennie.

– Meghatott a bejelentés! – mondta az ünnepség után a közismert színművész.

– Sokat jelent számomra az örökös tagság. Megtiszteltetés és nagy öröm, köszönöm mindenkinek!

Körtvélyessy Zsolt pályakezdőként került a kecskeméti színházhoz. Majd Békéscsaba, Szolnok, Szeged, Miskolc és Budapest után 2008-ban tért vissza a hírös városba, ahol azóta folyamatosan játszik. A Jászai Mari-díjas és Érdemes művész Körtvélyessy Zsoltot jelenleg Shakespeare Vízkeresztjében, és a napokban bemutatott Csehov-darabban, az Apátlanulban láthatja a közönség. – közölte a kecskemetikatona.hu

Szólj hozzá!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat délután közölte – a január 13-ai hírek

Szörnyű hír! A rendőség 6:09-kor közölte: egy ember meghalt