in

Mikor van Apák napja 2017-ben? Íme a válasz!

Közeleg az Apák napja. Bár hazánkban nem olyan elterjedt, mint az anyák napja, de bizony van apák napja is. Magyarországon idén június 18-án ünnepeljük. 

Az amerikai William Jackson Smart, polgárháborús veterán 9 gyermeket nevelt fel egyedülálló Édesapaként, ezért az egyik gyermeke kezdeményezte, hogy ne csak az Édesanyáknak, hanem az Édesapáknak is legyen évente egyszer egy kiemelt ünnepnapjuk.

Magyarországon minden június harmadik vasárnapján, azaz idén június 18-án lesz az Apák napja.

De miért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy  megemlékezzünk az Édesapákról egy olyan társadalomban, ahol rengeteg gyermek csonka, vagy mozaikcsaládban nő fel, ezért a bőrén érzi a megváltozott nemi szerepeket, az “őrmester” anyát és – a vagy   vélten, vagy valósan –  családon belüli erőszak elkövetőjének beállított apát, esetleg éppen ellenkezőleg, a semmibe  vett “papucsférjet”?

Számtalan kutatás foglalkozik azzal, hogy a nemi szerepek ilyen mértékű megváltozása rendkívüli károkat okoz nem csak a gyermekek, hanem a szüleik személyiségfejlődésében  is.

“A férfi a fej, a nő a nyak”, hallottuk e bölcsességet  nagyszüleink szájából, ami burkoltan kimondja, hogy a nők szeretetteljes ösztönzése milyen egészséges szimbiózisban van a férfiak családon belüli tekintélyével. Azt is tudjuk, hogy mennyire számít a vérségiség , azaz, hogy a szülők, lehetőleg klasszikus családmodell szerint, a többgenerációs hagyományokat is  tiszteletben tartva alakítsák ki az utódaik nemi szerepeit, természetesen ebbe beleépítve  a mai kor elvárásait is.

Prof. Dr. Ősapay György, az MTA doktora, népszaporulati és meddőségi problémákkal foglalkozó szakember elmondta: komoly hazai és külföldi kutatások bizonyítják, hogy a gyermek érzelmi intelligenciájának kialakulása mennyire édesapa -függő, ahogy azt is, hogy mekkora károkat okoz, akár egy rosszul működő családban, akár a  válás után az apa-modell sárba tiprása.

Ilyenkor az anya az édesapa által ösztönösen megadott biztonságot tagadja meg a gyermekétől, amely gyakran pszichoszomatikus betegségekhez és mentális zavarokhoz,  leggyakrabban  pánikbetegséghez, de sokszor megmagyarázhatatlan,elvileg minden szervi okot nélkülöző szédüléshez vezet a talajvesztettség következtében. A szüleit együtt szeretni és tisztelni vágyó gyermek szervezete akár táplálkozási zavart,  autoimmun betegséget produkál, de “minimum” neurotikus tünetekkel, személyiségzavarral próbálja felhívni arra a figyelmet, hogy az apahiány a  baj, hiszen tőle a biztonságérzetet mesterségesen  megvonták.

És ezek csak a gyermekek súlyos terhei, amelyeket viselniük kell – gyakran – egy életen át.

De mi van azokkal  a férfiakkal, akikkel egy szerelmes éjszaka után közli a partnerük, hogy nem tart igényt az apai “szolgálataikra”, azaz, ha fény derül a várandósságra, továbbra is szingliként kíván élni.

Elgondolkodtunk-e már azon, hogy az előbb felsorolt tények szerepet játszanak-e abban, hogy a meddők 60% már férfi? Prof. Dr. Ősapay György kiemelte: tény, hogy a meddőnek mondott pároknál, ahol a fogamzás nehezen akar kialakulni, a meddőségért 60%-ban a férfi a felelős. Pszichológusok tapasztalata szerint az ilyen párok mintegy felénél a pszichológiai tanácsadás, beszélgetés képes segíteni.  A párok egyharmadánál pedig, klinikai adatok szerint, az úgynevezett Babacsalogató-program ugyancsak fogamzást tud eredményez, ennek során a szervezet hiányzó mikrokomponenseinek pótlása gyógynövényi hatóanyagokkal szignifikánsan javítja a férfiak megtermékenyítő képességét. Így a sok magyar meddő párból sok férfi válhat boldog apává!

Az Édesapa fogalma a XXI. sz-ra sokaknál megegyezik a donor és sponzor fogalmával, amelynek tudatában igencsak csökkenhet az apaság iránti vágy, és, mint tudjuk, ha ez fejben eldől, komoly kihatással lehet a nemzőképességre.

“Isten éltesse tehát a családban gondolkodó, felelősségteljes Édesapákat és Nagyapákat, Apák napján! Kérek minden Édesanyát, hogy fontolja meg a gondolataimat és biztassa gyermekét az Édesapja és a Nagypapái köszöntésére június harmadik vasárnapján” – tette hozzá Prof. Dr. Ősapay György.

Szólj hozzá!

Apám sírjánál – dallal gyá­szol a ma­gyar éne­kes

Kaszás Attila-díj 2017 – Kihirdették a jelölteket