in

Mikor van halottak napja 2017-ben? Mikor van mindenszentek 2017-ben?

November elseje mindenszentek ünnepe, november másodika a halottak napja a keresztény világban.

Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.

A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, az ortodox keresztény egyház ma is ekkor tartja. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa alatt került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731-741) kiszélesítette az ünneplendők körét, “a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep. (A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik halloween, a kóbor lelkek kelta ünnepe – az All Hallows’ Eve kifejezésből származó elnevezés magyarul annyit tesz: mindenszentek előestéje.)

Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, és gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a “temetők nagy keresztjénél” ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.

A november 2-ai halottak napja jóval későbbi eredetű

A magyar nép körében ezen a napon harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket.

A november 2-ai halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként a clunyi bencés apátság alá tartozó bencésházakban. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.
A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradott híveknek, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit elköltözött szeretteikért.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtanak az elhunyt szerettek emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a “véletlenül kiszabadult lelkek” visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. A sírokat is azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A bukovinai magyarok – ahogy más kultúrákban is szokásos – még ennivalót is vittek ilyenkor a temetőbe.

– MTI –

Szólj hozzá!

Gyász! Pénteken elhunyt Szőke Kató – egykor egy ország bíztatta

Hosszú betegség után elhunyt Som Lajos