in

Misével köszöntik Kozma Imre atyát – nyilatkozott az ünnepelt

A legnagyobb lehetőség maga az élet, és aki felismeri az abban rejlő kihívást, hogy Isten egymásra bízta az embereket, annak gyönyörű élete lehet – mondta Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) alapító elnöke, aki 75. születésnapja alkalmából nyilatkozott az MTI-nek.

Hangsúlyozta: a legtöbb ember gondja-baja épp abból adódik, hogy nincs elegendő energiája arra az elhatározásra, hogy ne magáért, hanem másokért éljen. “Aki másoknak él, az teljesebb életet él, aki jó tesz, az jobb lesz, aki örömet szerez, az boldogabb lesz, és ami visszaragyog azok arcáról, akikkel jót tesz, az bearanyozza az életét” – fogalmazott.

Kozma Imre felidézte: nyolcéves volt, amikor megkapta a “tökéletes életprogramot” nagyapjától: “az élet arra való, hogy elajándékozzuk”. Nagyapja életpéldája tanította arra is, hogy az emberi életút nem a magányos vándor útja, hanem közös út, amelyen járva “minden azon dől el, hogy milyen társai vagyunk egymásnak”.

Az MMSZ alapító elnöke kitért arra: a kommunizmus idején az embereknek, főleg a keresztény, hívő embereknek egymással találkozni is veszélyes volt. A hatalom, amely elhatározta, hogy egy Isten nélküli társadalmat épít föl, megijedt attól a lelki erőtől, “kegyelmi tőkétől”, ami a “hívő emberek igazi egymásra találásából fakad”.

Az “élet másik modellje” viszont nem tudott mit kezdeni a keresztény életszemlélettel, amely azt is jelenti, hogy “egymást hordozzuk”. Mivel pedig harcos ateizmust hirdetett meg, nemcsak türelmetlen vagy értetlen volt ezzel az életszemlélettel szemben, hanem harcolt is azok ellen, akik így gondolkodtak az életről.

Kozma Imre elmondta: tudomásul vette, megbékélt a helyzettel, hogy hívő emberként másodrangú, papként pedig csak harmadrangú állampolgár lehet a 70-es, 80-as évek magyar társadalmában. Ugyanakkor azt is tudta, hogy a rendszeres, többórás kihallgatásoknak egyetlen célja a megfélemlítés, és idővel majdhogynem mosolygott, látva kihallgatói erőlködését, hogy sarokba szorítsák. Olyannyira, hogy egyszer meg is mondta az őt vallató tiszteknek, hogy sajnálja őket, hiszen neki már megvannak a saját “bilincsei”, ő már megkötözte magát, hiszen “Isten rabszolgája”. Ezek a bilincsek számára kedvesek és levehetetlenek, más bilincsek pedig nem érdeklik – mondta nekik.

Kozma Imre élete izgalmas időszakaként emlékezett vissza a keletnémet menekültek befogadására a zugligeti plébánián és az MMSZ megalapítására 1989-ben. Kiemelte: a menekültek befogadása, majd a szeretetszolgálat is abból a szellemiségből bontakozott ki, ami akkor a zugligeti egyházközség meghatározója volt, és amit úgy lehet megfogalmazni, hogy “nincs kereszténység karitatív cselekedetek nélkül”. A keresztény értékek a templom falain kívül, a mindennapi életben is jelen kell, hogy legyenek. A zugligeti közösség felismerte ezt, így az egyházközségben akkoriban “valaki mindenkinek jutott” – mondta -, vagyis egyetlen magányos, beteg vagy fogyatékkal élő ember sem maradt magára.

MÉG folytatjuk – A következő oldalon folytatódik a születésnapi anyagunk

Szólj hozzá!

Elhunyt Zlinszky János – a jog volt az élete

Dargay Attila 88 éves lenne – emlékezzünk rá