in

Nagyszerű csapat: Apostol együttes

A Nagyszerű csapat rovatunk következő alanya az Apostol együttes. Jöjjenek az érdekességek.

Az Apostol együttes története 1970 nyarán kezdődött. Az alapító diákok éppen komolyzenei tanulmányokat folytattak a Zenegimnáziumban, illetve a Zeneakadémián. A hatvanas évek beat mozgalma a komolyzenei tanulmányokat végző fiatalokat is “megfertőzte”. Németh Zoltán, az együttes vezetője a “konziban” (ahogy a zenegimnáziumot nevezték) egy osztályba járt Presser Gáborral, Mihály Tamással, akinek később kulcsszerepük lett a magyar rockzene történetében. A szünetekben lelkendezve játszották egymásnak a Szabad Európa Rádióban vagy a Luxemburgi Rádióban előző nap hallott új dalokat.

Az új zenére fogékony tagokból, muzsikustársakból alakult meg tehát az Apostol együttes. Bár akkor csak némi ösztöndíj-kiegészítés lebegett a szemük előtt, amikor ideiglenes működési engedéllyel Balatonföldváron, a Balatongyöngye étteremben elkezdtek játszani a következő összeállításban: Németh Zoltán (zongora, zenekarvezető), Debreceni László (basszusgitár), Deák János (szaxofon), kozma András (gitár), Szalánczy Ferenc (harsona), Peterdi Mihály (dob).

A sikeres nyár után a fiúk egy része úgy gondolta: folytatni kellene a zenekaros munkát a tanulmányok mellett is. Az első tagcserére ekkor került sor, se 1979. őszéig még annyi változás történt, hogy az Apostol talán a “legváltozatosabb összetételű zenekar” nem hivatalos titulusa is megillette volna a magyar könnyűzenei életben. 1970. őszén került a zenekarba Deák Béla (gitár), és a dobos poszton is csere történt: attól kezdve Nagy Béla adta a ritmikus alapot. Hamarosan sikerültszert tenni önálló klubokra is, előbb a Fővárosi Tanács Gerlóczy utcai klubját, majd a Műszaki Egyetem Vár-klubját szerezték meg, melyek éveken keresztül a zenekar törzshelyei voltak. 1970. őszén országos könnyűzenei fesztivált hirdettek, melynek döntőjét 1971. májusában Salgótarján rendezte.

A sikeres megmérettetés érdekében két “tapasztalt” profit, külföldet is megjárt zenészt vettek be a zenekarba: 1970. decemberében Deák Mihályt (dob), 1971. januárjában Deseő Attilát (szaxofon). A salgótarjáni döntő megnyerése után a már “profivá” vált zenekar elindult a közönség meghódításához vezető úton. Győztes számaikból – Németh Zoltán – Nagy Béla: A cirkuszi kikiáltó és Németh Zoltán: Az esti utcán című dalából – kislemez készült. Még azon a nyáron felléphettek Georgie Fame és Alan Price kisstadionbeli koncertjén.

Ekkorra már egyértelműen kialakult a zenekar saját stílusa. Magyar jazzrockot játszottak a nagy példaképek, a Chicago és a Blood, Sweat and Tears hangzására és igényességére törekedve. Az iskolai tanulmányokkal való egyeztetés, illetve a zenei célok változtatása miatt újabb tagcserékre került sor: 1971. szeptemberében Deák Béla helyett Lifka Mihály (trombita) csatlakozott az együtteshez, majd decemberben Makrai Pál (gitár) váltotta fel Kozma Andrást. Ebben az összeállításban egy évig muzsikáltak együtt. Ezalatt készült el a második kislemez Németh Zoltán és Tardos Péter Vándor, milyen az út és a Ki lehet a párja? című számaival.

Szólj hozzá!

40 milliót ért a Rippl-Rónai-kép a Kieselbach Galéria árverésén

Komoly kinevezést vehetett át Farkas Bertalan