in

Nagyszerű színész: Tony Curtis

Nagyszerű színész rovatunkban jöjjön Tony Curtis.

A világszerte Tony Curtisként ismert filmcsillag eredetileg Bernard Schwartz néven született New York-ban, 1925. június 3-án. Családja Mátészalkáról származik, ahonnan New York-ba emigráltak és Emanuel és Helen Schwartz néven folytatták életüket.

Amikor Tony 18 éves lett 1943-ban, bevonult a haditengerészethez, majd a háború után színészként folytatta pályafutását Kaliforniában, az Universal Stúdiónál, ahol rengeteg fantáziát láttak színészi tehetségében.

A kritikusok figyelmét a Trapéz című szerelmi történettel hívta fel magára 1956-ban, amelyben egy fiatal artistát alakított. A megbilincseltek című filmjéért már Oscar-díjra jelölték, majd az 1959-es Van, aki forrón szereti című film bemutatója után, melyben Marilyn Monroe és Jack Lemmon volt a partnere, már világsztárként ünnepelték Hollywoodban.

Talán leghíresebb alakítását a Spartacusban adta, majd a hetvenes években a televízióban is feltűnt Roger Moore társaként a Minden lében két kanál című sorozatban.

Magánéletével is gyakran került a címlapokra. 1951-ben vette feleségül Janet Leigh-et, a házasságból két lánya született: Kelly és Jamie Lee Curtis. Utóbbi szintén elismert színésznő lett.

Tony Curtis magyar gyökereit soha nem felejtette el, és az elmúlt években is többször járt Magyarországon. Sőt, egy reklámfilmben is szerepelt vállalt, melyben hazánkat népszerűsítette az Egyesült Államokban.

A világsztárt békésen, ágyban fekve érte a halál 2010-ben.

Szólj hozzá!

Szomorú hírt közölt a magyar együttes

Elhunyt a legendás magyar együttes énekese