in

Népszerű könyv, ami sokak kedvence – Gőgös Gúnár Gedeon

Népszerű könyv sorozatunkban most jöjjön a Gőgös Gúnár Gedeon.

Az első kiadás 1962-ben jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában. Az azóta felnőtt korosztályoknak minden bizonnyal ismerősen cseng a címe. Már 41 kiadáson van túl, de mindannyiszor szinte változatlan tartalommal jelent meg.

Eredeti égszínkék, kemény táblás kiadásait 1976-tól puha kivitel váltotta fel, majd a a nyolcvanas évektől színe fűzöldre változott. 2003 óta ismét kemény táblába kötve jelenik meg, de színe zöld maradt.

A Gőgös Gúnár Gedeont szülők és kisiskolások nemzedékei ismerték meg. A mesék, versek zöme szándékosan hiányos betűkészlettel íródott, azért, hogy már azok az első osztályosok is önállóan olvashassák, akik még nem ismerik az egész ábécét.

A tartalomjegyzékben a mesék, versek címe mellett meg van jelölve, melyik hangzó tanításában és gyakoroltatásában segít az adott szöveg. Ott, ahol külön hangzó nincs feltüntetve, az eddig megismerteket lehet ismételtetni.

A kötetet K. Lukáts Kató eredeti, színes rajzai díszítik.


Gőgös Gúnár Gedeon tartalomjegyzék

mit láttál 5
rét mellett 6
künn a réten 7
víz, víz, víz 8
ez itt 9
süt a mama 10
tréfás történet 11
mit ásol, róka? 12
mókus, mókus 12
a füllentő kakas 13
mit látott kis kelemen jóska? 16
liba-bál 17
a farkas és a sün 20
a barna mackó kuckója 21
daru tádé 24
ezüst erdő 26
ess, eső 27
a kis kakas kertje 27
körbe-körbe 28
a kis egér hídja 29
elgurult az “o” betű 30
a bűvös gomba 32
kiugrott a gombóc 34
téli lakoma 36
kalap-vásárlás 38
cérna és cirmos 40
a lókötő róka 42
szalma-mese 46
csiga-biga történet 47
vidám vadászat 48
a róka és a varjú 49
gyuri kakas és a gyík 50
az okos kis nyúl és az oktondi pocok 53
a kesztyű 57
a bűvös bárány 60
téli üdülés 62
a rossz-csont felhő és a nap 64
zsiga és csipet 68
Cirmos és Csóri 72
Zaza, a hiú zsiráf 74
Úti kaland 76
Vadmalacok 77
Gőgös Gúnár Gedeon 79
Játékmackó 83
Cserebere 85
A hold ruhája 88
Ment a szappan 89
Szellő és a bárányfelhők 91
Erdei bál 94
Egy furcsa kirándulás 96
Dinnyeházikó 97

Szólj hozzá!

Kudlik Juli: “Ez egy nehéz téma…”

Így folytatódik a Barátok Közt 2019. július 15-én