in

November 20-án is Ridikül – íme a vendégek névsora

A műsor november 20-án 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Anyáinktól kaptuk örökül.

Ónodi Eszter, Jászai Mari-díjas színésznõ apai nagymamájával sok idõt töltött. Úgy érzi egykesége miatt elkényeztetett gyermek volt. Családja nem szerette volna, hogy a Színmûvészeti Fõiskolára menjen. Késõbb, amikor már nagyobb szerepeket kapott, akkor nyugodtak meg igazán. Amikor premierje van sosem hívja a szüleit, mert ha jelen vannak, sokkal jobban izgul, ez bizonyítja azt is, hogy elsõsorban a szüleinek akar megfelelni. Amit édesanyjától örökölt az a zárkózottsága, az érzékenysége és a temperamentuma.

Palya Bea, énekes-dalszerzõ, elõadómûvész, író is észrevesz magán olyan apróságokat, amit édesanyja is ugyanúgy csinál. Lázadó kamasz volt, majd a gyermeke érkezése után ez nagyon szépen kisimult. Folyamatosan foglalkoztatja õt az a gondolat, hogy mit hozott õ és mit ad tovább gyermekének. Édesanyjától a céltudatosságát örökölte, amit kitalál, azért mindent megtesz, hogy véghezvigye.

Fekete Ibolya, Balázs Béla-díjas filmrendezõ elmondása szerint 40 éves kor körül jön el az az idõ, amikor tükörbe nézünk és az anyánk néz vissza ránk. Édesanyja jó humorral kezelte Ibolya gyermekkori cirkuszát. A szülei és õk nagyon erõs hármas összetartásban voltak. Érzelmileg nagyon nagy rend volt legbelül. Édesanyjával egyenrangú volt a viszonya, szinte baráti kapcsolat volt kettejük között, jól megértették egymást. Azonban a teljes meggondolatlanságot is tõle örökölte.

Szólj hozzá!

Gyász! Elhunyt Bíró Miklós

Zorán: Zorán bakelit – képekben