in

November 23-án is Ridikül – íme a vendégek névsora

A műsor november 23-án 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Jótét lelkek.

Huszárik Kata, színésznő családjában, gyermekkora óta jelen volt a segítőkészség. Õ, mint édesanya gyermekét is erre tanítja, akinek egyáltalán nem okoz problémát valamiét odaadni társainak. Az emberek valamiért megérzik, hogy kihez mehetnek oda gondjukkal. Kata kisgyermekként is olyan típusú személy volt, akinek a környezete megérezte, hogy hozzá bátran fordulhatnak gondjaikkal, problémáikkal.

Szigeti Mónika gyógymasszőr, 9 hónapja önkéntes segítőként dolgozik a Hospice házban. Egy nagy cégnél dolgozott masszőrként, de belefáradt. Szerette a szakmáját, ezért nem akarta feladni. Inkább olyanokon akart segíteni, akik erre rászorulnak. Úgy alakult az élete, hogy pont ekkor indult egy önkéntes képzés, amelyet el is végzett. Beteg és idős emberekkel foglalkozik. Mónika szerint a segítség sokszor annyit jelent, hogy hallgatunk.

Dr. Csoma Zsanett, orvos, kutató, családanya és önkéntes szerint bennünk van a segítség képessége/ készsége. Természetesen nagyon sokat számít, hogy milyen környezetben növünk fel. Szerinte a jótét lelkek olyan emberek, akik idejük javarészét arra fordítják, hogy másoknak segítsenek. Koraszülött alapítványnak is dolgozik. Mivel e témában õ is érintett, így úgy érezte segítenie kell.

Szólj hozzá!

Sztárban sztár: Pál Dénes Somló Tamás bőrébe bújt

Így köszöntik Törőcsik Marit a Nemzetiben