in

Nyolc esztendeje nincs köztünk a Vuk megrajzolója

Nyolc évvel ezelőtt, 82 éves korában hunyt el Dargay Attila, minden idők egyik legfoglalkoztatottabb és legmeghatározóbb rajzfilmrendezője. Olyan gyermekkori élményeket köszönhetünk neki, mint a VUK, Az erdő kapitánya, a Szaffi, vagy a Vili, a veréb.

A magyar rajzfilmkészítés többek között vitathatatlanul Dargay Attilának köszönhetően lett világhírű.Generációk nőttek fel az alkotásain, melyek a mai gyermekeket is elvarázsolják, holott a modern rajzfilmeket már merőben más technológiával és dizájnnal készítik. Annak idején kézzel rajzolták a műveket, ráadásul kockáról kockára. Ez igencsak hosszadalmas munkát jelentett.

Dargay játszani szeretett, és mindig igyekezett vicceket is belevinni az alkotásaiba. Ráadásul – mivel a filjeit elsősorban a gyerekeknek készítette- óvodások és általános iskolások segítségével tesztelte a forgatókönyveit. Rendszeresen szervezett kakaópartikat a lakásán a szerepekre kijelölt színészek családjai számára. Felolvasta a forgatókönyveit. És ha azt látta, hogy a gyerekek unják, vagy nem nevetnek, máris tudta, hogy változtatnia kell.

Dargay sokat dolgozott együtt az animációs operatőr feleségével, Henrik Irénnel.

Kevesen tudják, hogy a rajzfilmeken kívül reklámokat és képregényeket is készített.

A mester az Index által közzétett egyik utolsó videóinterjújában mesélt az egyik legszebb alkotásáról.

– A gyerekekre emlékszem, hogy amikor nézték a Vukot, még ma is hallom a nevetésüket, de arra is, hogy mennyire elszomorodtak Karak halálakor, és nagyon haragudtak a simabőrűre. Nagyon kevés pénzből csináltuk meg magát a filmet. 6 millióból, ez ma már körülbelül 600 millió lenne. Nagyon sokan megnézték a filmet, aminek én nagyon örülök. Jó szórakozást kívánok!

Szólj hozzá!

Bánsági Ildikó 70! Boldog születésnapot kívánunk!

Közleményt adtak ki Törőcsik Mari állapotáról