in

Nyugodjon békében! Könnyes szemmel hallgattuk Gera Zoltán előadását

Gera Zoltán nem felejtünk el, soha.

Elmondása szerint édesapja, Hosszú Zoltán mellett Páger Antalt és Bilicsi Tivadart tekintette szakmai példaképének.

Molnár Gál Péter kritikus a következőképp jellemezte művészetét: „Amint színre lép: elhelyezkedik idegen jellembőrökben. Nagy emberi tudással életet teremt maga körül. Zokszó nélkül szolgálja hivatását. Titokzatos prófétája a magyar színészetnek. Titkok tudója.

Emberi talányok színes színpadra fogalmazója.”[10][15] Gera kritikusai elismerően nyilatkoztak alakításainak precizitásáról; Horeczky Krisztina szerint „fegyelmezettségével, kifinomult műveltségével európai művészember a balkáni haknivilágban”, míg László Károly elmondása alapján „filmben játszott szerepei kidolgozottságát, megmunkáltságát egy tehetséges ékszerész is megirigyelhetné”.

Zappe László újságíró szerint színészi nagyságának titka „első renden a bölcsesség lehetett”.[10] Bálint András színész, színházigazgató, Gera korábbi munkatársa szerint „nagy epizodista, vérbeli karakterszínész” volt, alakításait főleg precizitás és alaposság jellemezte, és „egész színészetének jellemzője volt a koncentrált, fegyelmezett, expresszív mozgás”.

https://www.youtube.com/watch?v=vJQhkCiH-xw

Szólj hozzá!

Tragikus hírrel kezdte a vasárnapot a rendőrség – egy gyalogos életét vesztette

Elhunyt Danielle Darrieux francia színésznő