in

Öt éve hunyt el Kállai Ferenc

2010. július 11-én, 85 esztendős korában elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas magyar színművész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze cím kitüntetettje.

Halálával a magyar film ikonjai közül ismét elment egy: 1952-ben indult filmes pályája alatt több, mint száz filmben játszott, legemlékezetesebb alakítását Pelikán József szerepében nyújtotta az 1969-es A tanú című filmben. A művész az utóbbi néhány évben súlyos beteg volt, és 24 órás ápolásra szorult. Utolsó filmszerepét 2007-ben játszotta a Noé bárkája című alkotásban.

Művészetét számos film- és televízió-felvétel őrzi. Első filmje, Fehér vonat három évig (1943-46) készült. Legendás szerepe volt A tanú című filmben Pelikán, a gátőr. Jelentős – eltérő karakterű – alakításai voltak még a Katonazene, a Megszállottak és az Iszony című filmekben is. Utolsó alkalommal Sándor Pál, Noé bárkája című mozijában állt a felvevőgép elé.

Sokat foglalkoztatott művésze volt a Magyar Rádiónak is. A rádiójátékok mellett a kabaréban is vállalt szerepet. Emlékezetes párost alakítottak Tábori Nórával a Géza és Gizus jelenetekben. Mi a humor? című Agárdy Gáborral előadott viccmagyarázó jelenetük, a kabaré kívánságműsorok népszerű darabja volt.

Statisztikai feldolgozások szerint Kállai Ferenc félévszázados pályafutása alatt 173 színházi premieren lépett színpadra. Mozifilmjeinek száma 96. Hasonlóan magas tévészerepléseinek száma is. Rádiófelvételei szinte leltározhatatlanok. Volt olyan év, amikor minden hétre jutott egy-egy rádióbemutatója.

2010. július 23-án, a Farkasréti temetőben búcsúztak a nemzet színészétől barátai, pályatársai, tisztelői. A ravatalnál Nagyné Varga Melinda a Nemzeti Erőforrás Minisztérium; Ikvai-Szabó Imre a Fővárosi Önkormányzat; Hegedűs D. Géza a színész szervezetek nevében búcsúzott. Várfi András a szülőváros, Gyomaendrőd nevében emlékezett.

A búcsúzók sorát Őze Áron a művész egykori tanítványa, a Magyar Színház igazgatója zárta. A hamvasztás előtti szertartás befejező akkordjaként Ady Endre az Imádság háború után című verse hangzott el, Kállai Ferenc egyik utolsó hangfelvételéről.

Szólj hozzá!

Bangó Margit: “Nem beszélünk róla! Jól vagyok.”

Koncz Zsuzsa: “egy-egy ilyen koncertnek sok rizikója van”