in

Pécsi Ildikó: “Boldog vagyok, hogy megélhetem ezt a kort”

Bizakodva és kiegyensúlyozott lelki- és egészségi állapotban ünnepelte a 75. születésnapját a keserves időszakon átment Pécsi Ildikó.

Íme a 2015-ben megjelent anyag.

A Kossuth-díjas színésznőt telefonon köszöntöttük a nemes nap alkalmából, aki a rá jellemző fekete humorral kommentálta a jókívánságainkat.- írta a Bors

– Nagyon boldog vagyok, hogy megérhettem ezt kort is. Édesanyám mondta mindig, hogy másnap már a 76. életévemet töltöm, amit már senki nem vehet el tőlem – viccelődött a művésznő, aki szűk baráti körben ünnepel majd

Ma is rendkívül aktív a Kossuth-díjas színésznő, de nemcsak otthon: új műsorral ünnepel

– Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy élőben vezetem majd a Családbarát című műsort, de azt egyelôre még nem árulhatom el, hogy kivel. Nagyon jó érzés, hogy majd ötvenéves pályafutásom alatt ennyi szerető barátra és kollégára leltem, akik a mostanában fejem fölé gyűlt viharfelhők ellenére is szeretettel fordulnak felém – mondta elérzékenyülve a művésznő, aki köszöntésünkkor épp egy vas­ágyat tologatott gödöllői otthonának kis kertjében.

– Amíg 75 évesen vaságyat is tudok cipelni, addig nem lehet gond – nevetett.

Szólj hozzá!

Illés: Miért hagytuk hogy így legyen

Elhunyt Pécsi Ildikó