in

Pély Barna nagy bejelentése – erre senki nem számított

Pély Barna kilépett a United zenekarból – indul a tájékoztató az énekes hivatalos oldalán.

Pély Barna 17 év közös munka után szólókarrierjére koncentrál.

“Ez a majdnem két évtized rendkívül eseménydús és inspiráló volt, sokat fejlődtünk együtt emberileg és szakmailag is. Most viszont olyan utat járok, amin egyedül kell végigmennem.” – közölte Barna.

Barna egyelőre szólóestjével járja Magyarországot és Európát egyaránt. Illetve B the First nevű formációjával a negyedik nagylemezükön dolgozik.

Február 22-én az Orfeumban a közönség nem csak egy egyszerű koncertet kap, hanem élőben résztvehet Barna első szólólemezének felvételén.

Volt zenekara United Experience néven folytatja munkáját, és egy nagyszabású koncertturné keretein belül, új nagylemezzel mutatkozik be a közeljövőben.

A banda olyan slágereket tudhat magáénak mint a Végső vallomás, a Hófehér jaguár vagy a Keserű méz című dalok.

A már jólismert slágereket magyar sztárénekesek előadásában hallhatjuk ezentúl. Hogy kikkel az legyen meglepetés.

Szólj hozzá!

Sihell Ferry és Henna – Mindenkivel tudatom

Elhunyt a legendás magyar zenész – barátai így búcsúznak Kékes Zoltántól