in

Presser Gábor kapta a rangos díjat

Presser Gábor, a Vígszínház zenei vezetője vehette át a 2017-es Comet Életműdíját, a zenész nem tudott jelen lenni az eseményen ezért az elismerést Rúzsa Magdi vitte el és adta át a zeneszerzőnek.

Az idei gálát december 8-án rendezték meg a MOM Sportban, ahol fény derült az idei Comet győztesekre, a kilenc kategória mellett idén is kiosztották az Életműdíj mellett az Év pillanata díját.

Presser Gábor Budapesten született. A magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége, az egyik legsikeresebb zene- és dalszerző, billentyűs, énekes. Az ő nevéhez köthető a Scampolo, az Omega és az LGT együttesek dalainak jelentős része.

Az LGT alapító tagja. Szólóalbumaival együtt diszkográfiáján több, mint 50 lemez szerepel, de más előadóművészeknek is írt dalokat, így Zoránnak, Demjén Ferencnek, Katona Klárinak, Révész Sándornak, Kern Andrásnak – ugyanakkor a legfiatalabb zenész nemzedék számos képviselőjének is.

A ’70-es években a színházi életbe is bekapcsolódott. A Vígszínház 1973-ban mutatta be az első magyar musicalt, Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját. Ezután Presser a Vígszínház több zenés darabjának is zeneszerzője volt (Harmincéves vagyok; Jó estét nyár, jó estét szerelem; Szent István körút 14; Túl a Maszat-hegyen, s talán a legsikeresebb, már legendás A padlás). 1978 óta a Vígszínház zenei vezetője.

Szólj hozzá!

A rendőrség 7:44-kor közölte a szomorú hírt – tart a helyszínelés

A rendőrség 8 után tette közzé – Életét vesztette a gyalogos a balesetben