Nyugodjon békében! “Érzem, hogy itt vagy, figyelsz”

Rátonyi Róbert színészt, rendezőt, Jászai-díjas érdemes és kiváló művészt 1992. október 18-án, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

A ravatalnál, amelyet a gyászoló család, rokonság, a barátok, pályatársak és a művészetét szerető közönség tömege állt körül, Gálvölgyi János e szavakkal vett búcsút Rátonyi Róberttől:

“A jó Isten megadta nekem, hogy majdnem 20 éven át öltözhettem veled egy öltözőben. Megköszönni itt, e földi színpadon már nem tudom, amit tőled tanultam mesterségből, szakmai alázatból, színpadi kollegalitásból és emberségből, de hiszek benne, hogy találkozunk még egy másik előadáson, más szereposztásban. Hiszen az ember meghalni csak fizikai valóságában tud, szellemében soha, örök életű. Így történt veled is. Érzem, hogy itt vagy, figyelsz, nézed a te imádott közönségedet…”

A veszprémi Petőfi Színház nevében, amelynek rendezője volt, Vándorfi László színigazgató vett búcsút Rátonyi Róberttől, akinek asztalán 12, rendezésre váró darab maradt, s aki már e földi színpadon nem játszhatja el Orgon szerepét Moliére Tartuffe-jében, mint ahogy az a kinyomtatott műsorban szerepel.

– MTI –
Így néz ki Rátonyi Róbert síremléke


Szereted a retrót? Kérlek segítsd a munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár