in

A rendőrség 5:33-kor számolt be – megmentették az idős pár életét

Egy idős házaspár életét mentették meg – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyengén látó, nehezen mozgó, idős házaspárnak segítettek a rendőrök Zagyvarékason.

A zagyvarékasi idős házaspár 2017. január 14-én éppen begyújtáshoz készülődött, amikor észrevették, hogy házukban a kályhacső elmozdult a helyéről, és a szobát füst kezdte elárasztani. A nehezen mozgó férfi létrára állva megpróbálta megjavítani a szétesett csövet, de az nem sikerült, bottal járó, gyengén látó felesége pedig nem tudott segítségére lenni. Rokonaik nincsenek, házukat nem akarták elhagyni.

Egész nap fáztak, de éjszakára nem akartak fűtés nélkül maradni.

Kétségbeesésükben hívták a rendőröket, akiktől segítséget reméltek.

A délutáni segélykérésre az Újszászi Rendőrőrs járőrpárosa érkezett a helyszínre, akik kiszellőztették a lakást és azonnal szakembert hívtak a hiba elhárításához. Értesítették a helyi önkormányzat fűtésszerelőjét, aki rövid időn belül megérkezett és megjavította a fűtést. – közölte a police.hu.

Szólj hozzá!

A rendőrség hajnalban közölte – megtalálták a 80 éves bácsit

Ma ünnepel Jordán Tamás – köszöntsük emlékezetes alakításával