in

A rendőrség éjszaka közölte – az egyik sofőr életét vesztette

Két személygépkocsi ütközött össze frontálisan, az egyik sofőr életét vesztette.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. december 13-án 21 óra 36 perckor Gödöllőn, a Blaháné utcában. Az elsődleges információk szerint eddig ismeretlen ok miatt két személygépkocsi összeütközött, melynek során az egyik jármű vezetője a helyszínen életét vesztette. – közölte a police.hu

Íme az MTI közlése az esetről.

Halálos baleset történt szerda este Gödöllőn – tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Csámpai Attila elmondta: a Blaháné útján két személygépkocsi ütközött össze. Az egyik autó annyira összeroncsolódott, hogy a tetejét is le kellett vágniuk a tűzoltóknak. Az abban lévő sérült a tűzoltók emelték ki a járműből, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – tette hozzá a szóvivő.

 

Szólj hozzá!

A rendőrség 17:54-kor közölte – egy személy a helyszínen életét vesztette

Zalatnay Sarolta 70 évesen is vágyik a szerelemre