in

A rendőrség nemrég közölte a súlyos baleset hírét – öt jármű ütközött össze

Öt gépjármű ütközött össze az M3-as autópályán Domonyvölgy térségében a Budapest felé vezető oldalon kedd reggel, a forgalom a leállósávban halad – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Csámpai Attila elmondta, hogy a ráfutásos baleset az autópálya 37-es kilométerénél történt. A helyszínre riasztott aszódi tűzoltók megkezdték a műszaki mentést.

A rendőrség honlapján azt írta, hogy a balesetben az első információk szerint ketten sérültek meg, őket a mentők látják el. A belső és a külső sávot is lezárták, haladni csak a leállósávban lehet, ezért több kilométeres torlódásra kell számítani – áll a közleményben.

“Bag külterületén, a Budapest felé vezető oldalon ütközött össze öt gépjármű.
Közúti közlekedési baleset történt 2017. október 24-én 6 óra 56 perckor az M3-as autópálya 36-os kilométerszelvényében, Bag külterületén, a Budapest felé vezető oldalon. Az elsődleges adatok alapján öt személyautó ütközött össze, melynek során két fő megsérült.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés folyamatban. Jelenleg mind a belső, mind a külső sáv lezárásra került, közlekedni csak a leállósávon lehet. A balesettel érintett útszakaszon több kilométeres torlódásra kell számítani.
Vezessenek óvatosan!” – írja a police.hu.

Az MTI információi szerint a balesetben két katonai rendészeti gépjármű is érintett.

MTI

Szólj hozzá!

Könnyes szemmel olvastuk a Republic májusi posztját: “Emlékét nap mint nap őrizzük.”

Több kategóriában adnak át díjakat a magyar operett napján