Retro tárgyak: négyszínű toll

Anno minden tanáromnak volt négyszínű toll a birtokában, ugyanis ezzel volt a legegyszerűbb váltani a piros és fekete pontok között.

“Akadt aki ennek örömére bevezette az átmeneti zöld pontokat is, s ezzel egyidőben saját mértékegységrendszert vezetett be, miszerint 5 zöld egy piros, 5 piros pont egy csillag, 5 csillag meg egy ötös…hasonlóan a negatív irányba is, sokszor már követhetetlenül. Később a naplókban is szín szerinti megkülönböztetést használtak a témazáró dolgozat (általában piros) , a röpdolgozat (zöld) és a felelés (fekete) érdemjegyei között. Még szerencse hogy a kék színt meghagyták nekünk.” – írja a metszetek.com

“A “Kaméleon”-t (jelenkori márkajelzés) egyébként én is használtam, tiszta fém, tartós darab, színváltáskor nem zavaró, olykor kellemes csattanással jelezte pl. “ZÖLDRE VÁLTOTTAM”, s jól mutatott egy ilyen tollal vezetett őrsi napló is. Ámde a gyerekkéznek nehéz íróeszköznek bizonyult és valószínű ezért is döntöttem úgy inkább darabjaira szedem, megfejtve működését. Nos a belső betéteket rúgók tartják össze, ezeket pedig az ingkapocs feszíti ki.

A teteje lecsavarható, számos mini “puska” helyét biztosítja, van benne egy műanyag csőelem is rajta egy papírtekecs a színekkel, de a működését homály fedi: nem sikerült rájönnöm s azóta nem is gondolkoztam rajta, megmarad a 80-as évek misztériumának.
Egy biztos, egy ilyen alapos analízálás után már csak a toll temetési szertartása következhetett, összerakása ugyanis lehetetlennek bizonyult ellentétben pár másodpercen belül összerakható társaival. Praktikus volt a kis tolltartóval rendelkező iskolásoknak”


Szereted a retrót? Kérlek segítsd a munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár