in ,

Retrocsemege – Mézeskalács szív: egy emlék régről, ami ma is létezik

Retrocsemege – Mézeskalács szív: egy emlék régről, ami ma is létezik.

A tükrös mézeskalács szív a ma ismert mézeskalácsok közül a legnépszerűbb. Ez a fajtája a mézeseknek az úgynevezett szerelmi ajándék, amit a legény vett a lánynak, ha már komolyan udvarolt neki. Jelentése szeretlek és az eljegyzési szándék kifejezése.

Vásárban vette a legény és ott rögtön át is adta az általa kísért lánynak. A lány, ha elfogadta, elfogadta a legény házassági közeledési szándékát is. Persze ezután még sok lépésből álló rítus következett a lánykérés,kihirdetés stb.

A szíven alkalmazott minták mindamellett, hogy díszítenek jelentéstartalommal is bírnak. Nagyon fontos azt tudni, hogy a régi ember, a parasztember semmit sem „díszített” csak úgy a díszesség kedvéért. Minden kis pontja, levele, virága jelentett valamit és alkalomra készítette.A szerelmi szív keretező hullámvonala az élet fent-lent-jét az örök változást jelenti.

Mit is jelent a tükör, és miért került a szívbe?

Ez a változás jel, a víz -jel fogja össze a motívumokat, mint az élet egyik törvényszerűsége. A virágok a szíven 3 csoportban helyezkednek el, ami egy nagyon ősi jel. Az élő dolgokat látták el az egyiptomiak ezzel a hármassággal, ami a szemet és a szájat jelentik. Úgy nevezték a szertartást, amivel „élővé” tették a tárgyakat, hogy a szem és a száj megnyitásának szertartása.

A virágok fordítása: lélekjelek. Ez a típusú szív virágaiban és leveleiben már elvesztette az összetartozás jelentését, hiszen a minta egységét meg kellett szakítani a tükör miatt.

Mit is jelent a tükör, és miért került a szívbe? A tükör, mint szimbólum az érzelem visszatükrözését, az őszinteséget, a tisztaságot jelenti. Van azonban más oka is a tükrös szív létjogosultságának. Az elmúlt 100-150 év a viseletek kiszínesedését és a ragyogók elterjedését jelentette. Egy szép fiatal lány színes viseletben, sok fényvisszaverő ragyogóval díszítve kapta a szerelmes szívet. A mesterember akkor tudott jól eladni, ha a lányok szépségéhez igazította a portékáját.

Mindezek mellett a tükör, mint tárgy értékes volt a lányok asszonyok számára,gondoljunk csak a másik szerelni ajándékra, a tükrösre. / Ez olyan, mint a mai kompakt tükör./

mezeskalacs

Szólj hozzá!

Edda Művek – A torony

Koronavírus – Kijárási korlátozást vezetnek be szombattól – íme a részletek!