in

Schubert Éva temetése – fontos infokat közöltek

Július 27-én, csütörtökön vesznek végső búcsút Schubert Évától Budapesten, a Farkasréti temetőben – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.

A Kossuth-díjas színművész, érdemes művész búcsúztatását a Makovecz-teremben tartják délután 14 óra 30 perckor.

Schubert Éva július 11-én, nyolcvanhat éves korában hunyt el. A Kossuth-díjas színművészt, Budapest díszpolgárát az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat is saját halottjának tekinti.

Schubert Éva Budapesten született 1931-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1955-ben szerzett diplomát, emellett elvégezte az ELTE magyar-történelem és esztétika szakát is.

Schubert Éva több rangos díjat kapott

Több mint öt évtizedet töltött a színpadon, játszott a Vígszínházban, a Vidám Színpadon és a Játékszínben is. Több mint harminc filmben szerepelt, és számos tévéjátékban is láthatta a közönség.

Filmjei között megtalálható az Egy pikoló világos, A vőlegény nyolckor érkezik, a Butaságom története, az Egy kicsit én… egy kicsit te, tévéfilmjei között van A fekete város, az Abigél, a Szomszédok. Szinkronizált is, többek között ő volt a Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozatban Lukrécia macska hangja. Emellett darabokat fordított németből, franciából, angolból, tanított a Zeneakadémián és Gór Nagy Mária Színitanodájában, valamint rendezett is.

Schubert Éva munkásságát 1984-ben érdemes művész címmel, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2008-ban a 39. Magyar Filmszemle életműdíjával ismerték el.

A drámától a vígjátékig minden műfajban felejthetetlen alakítást nyújtó művészetéért, drámai erővel, humorral, sziporkázó szellemességgel megoldott szerepformálásaiért, a közönség iránti alázattal átitatott, példaértékű életpályája elismeréseként kapta meg 2013-ban a Kossuth-díjat.

Ugyanebben az évben Budapest díszpolgára lett.

– MTI –

Szólj hozzá!

Pásztor Erzsi gyászol: a színész halála óriási veszteség

Nagy bejelentés Gundel Takács Gábor kapcsán