in

Súlyos betegség után elhunyt Vajda Miklós

Kedden reggel meghalt Vajda Miklós, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Déry Tibor- és Szépíró-díjas író, műfordító. Vajda 85 éves volt, hosszan tartó betegség után érte a halál.

Vajda Miklós 1953-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának angol–magyar szakán. 1954–1958 között a Szépirodalmi Könyvkiadó felelős szerkesztőjeként dolgozott, 1963-ig szabadúszó műfordító, 1964–1989 között a The New Hungarian Quarterly irodalmi szerkesztője, 1999–2006 között főszerkesztője volt. Az austini Texasi Egyetem vendégprofesszoraként 1989-ben ténykedett.

1965-ben a Vígszínházban mutatkozott be drámafordítóként, amikor Arthur Miller Közjáték Vichyben című művét fordította magyarra, később több mint száz bemutató kapcsolódott nevéhez. Első, önéletrajzi ihletettségű műve 2009-ben jelent meg Anyakép amerikai keretben címmel.

Munkásságát többek között Déry Tibor- és Szépíró-díjjal, illetve Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel ismerték el. Temetéséről a család a később intézkedik.

Szólj hozzá!

Emlék 1961-ból: Pécsi Ildikó a címlapon

TOP 10 sláger 1966-ban