Szavazz: Melyik a kedvenc dalod Kovács Kati első albumáról?

Suttogva és kiabálva – ezzel a címmel jelent meg Kovács Kati első albuma, 1970-ben meg hanglemez formátumban, aranylemez lett..

Melyik a kedvenc dalod a kiadványról? A szavazáson négy választ is megjelölhetsz.

A lemez címét nem egy rajta található daltól kölcsönözte, hanem az énekesnő hangjának, stílusának kétarcúságára utal, ugyanis a széles közönség az 1966-os fesztiválon a kiabálva éneklés képviselőjeként ismerhette meg őt, de később számos lírai dalban bizonyította, hogy finom, szinte suttogó hangon is hitelesen énekel. Ezen az első albumon is szerepelnek „kiabálós” és „suttogós” dalok egyaránt, dzsessz és tánczene stílusban.

A lemez legnagyobb sikerei: Most kéne abbahagyni, A régi ház körül, Volt egy régi nyár, Legjobb volna elfeledni téged. Deák Tamás két dala (Legtöbb nap és Kormos a tető) Mézga család című rajzfilmsorozat egyik részében is szerepelt.

A régi ház körül c. dal egyik sora („Az állomás megváltozott, mint az élet”) az énekesnő Rocklexikon c. tv-műsorban tett nyilatkozata szerint saját szerzeménye. Ez volt valószínűleg az első olyan dal, amibe ő maga írt saját szöveget, ha csak egy sor erejéig is.

Melyik a kedvenc dalod Kovács Kati első albumáról?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Szereted a retrót? Kérlek segítsd a munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár