in

Többek szerint ez sértő – Tóth Gabi reagált

Az énekesnő a hivatalos oldalán reagált csütörtök reggel.

“Ahogy azt bizonyára már tudjátok, az új zenei projektem új nevet kapott: Totova.
Az elmúlt néhány napban több megkeresés is érkezett felvidéki magyarok lapoktól és számos kritika ért, mely szerint ezt a nevet többen bántónak találják. “ – kezdte A Dal 2017 versenyben legjobb 30 közé került énekesnő.

“Tóth Gabi vagyok, énekesnő. Már tizenkét éve zajlik az életem a nyilvánosság előtt. Az ismert emberek véleményét gyakran kérik ki nagyon fontos, a világ arcát formáló témákban. De én nem hiszem, hogy mindig mindenről nekünk, előadóknak kell beszélnünk, nyilatkoznunk és véleményt formálnunk. Én elsősorban a dalaimmal szeretném elmondani azokat a gondolatokat, amelyeket fontosnak tartok. Ilyen téma persze a szabad akarathoz való jogunk is, pontosan erről szól a “Hosszú idők” c. dalom. Arról a harcról, ami azt célozza, hogy mások ne kényszeríthessék ránk erővel a saját igazukat.

A dalaimmal igyekszem mindig pozitív gondolatokat sugallni és őszinte érzéseket közvetíteni, a színpadon és azon kívül is mindig önmagamat adni. Most egy új zenei projektet készítek alkotótársaimmal, ehhez választottunk egy fantázia nevet. Ettől én még továbbra is Tóth Gabi vagyok.
A névválasztásnak nincs köze semmilyen politikai tevékenységhez, nem kívánja befolyásolni senkinek a nézeteit és semmiképpen sem támogat olyan törekvéseket melyek azt célozzák, hogy bárkit akarata ellenére kényszerítsenek bármire.

Ez a név csupán játék a szavakkal, mely egy – mindig is így gondoltam – félreértésből született, de az évek folyamán hozzám nőtt. Szeretném ha senki sem látna bele többet annál, ami. Ez a név ártalmatlan. Nem akar senkit sem bántani. A nevek nem bántanak másokat. Az emberek bántanak másokat. Nekem pedig sohasem állt szándékomban ez.
Természetesen a legkevésbé sem akartam bárkit is megmegsérteni. Bármilyen bántó szádékosságot keresni ebben a névben, vagy politikai párhazamot vonni, indokolatlan és felesleges.

Borzasztó szomorú, hogy ennyi feszültség szőtte mára át az életünket, hogy sokan ott is ártó és bántó szándékot találnak vagy keresnek, ahol valójában nincsen. A rengeteg konfliktus és érdekütközés érzékennyé tett minket és ez persze érthető. Ezért is vagyok nagyon hálás az életemért. A lehetőségeimért, a családomért, a szeretteimért és nagyon hálás vagyok hogy abban a kivételezett és szerencsés helyzetben vagyok és voltam mindig is, hogy soha nem kellett olyat mondanom vagy tennem, amit nem akartam. Senki sem kényszerített soha semmire, amit nem szerettem volna. Nagyon becsülöm ezt a csodás ajándékot, a szabad döntés, a szabad akarat lehetőségét.

Sajnos nyilvánvaló, hogy nagyon sokak számára ez csak egy álom lehet még hosszú időn át. De bízom benne, hogy eljön majd az a nap, amikor senki sem próbálja megmondani másoknak, hogyan éljenek, mit gondoljanak, vagy akár azt, hogy hogyan nevezzék magukat. Hiszem, hogy eljön majd a nap, amikor nem kell mindenáron toldalékot tennie senkinek sem a nevéhez, ha nem szeretné, vagy akár tehet is, ha valamiért akar. Remélem, hogy ez a nap már nincs messze!

A szabad akarat a legcsodálatosabb dolog, mert minden más abból születik!
Törekvéseikhez sok sikert kívánok és bízom benne, hogy a szabad döntés jogáért vívott harc mihamarabb győzni fog az egész világon mindenhol, ahol most az csorbát szenved!
Ehhez őszintén kívánok mindenkinek rengeteg kitartást! Én is igyekszem kivenni ebből a magam részét és olyan dalokat írni és énekelni, melyek talán erőt adnak ehhez.
szeretettel:
Tóth Gabi”

Szólj hozzá!

Igazi ritkaság került elő Somló Tamásról

Tabáni István köszönetet mondott