in

Törőcsik Mari életműdíjat kapott – ezt mondta a kiváló színésznő

Józsefváros legnagyobb szabású könnyűzenei produkciójaként jegyzik a hatodik éve megrendezett Szenes Iván emlékkoncertet, amelyet a neves dalszerző halálának évfordulóján tartanak meg minden év szeptemberében.

Vasárnap minden korosztály képviseltette magát a színpadon, és kiosztották a Szenes-díjakat is. A 2016-os év Szenes Iván Életműdíját Törőcsik Mari színművész vehette át.

Életműdíj Törőcsik Marinak

Idén sem maradhatott el a Szenes-díjak átadása: ez évben az életműdíjat Törőcsik Mari színművész vehette át Szalay-Bobrovniczky Alexandrától, Budapest főpolgármester-helyettestől, aki előzőleg Szenes Andreával ünnepélyes keretek között leplezte le a tér új, Szenes Iván nevét viselő utcanévtábláját.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, egyedülálló az ilyen szerencsés család, amelyik három generáción keresztül sikeresen alkotott és a fiatal tehetségek felkarolásával, művészeti díjaival a műfaj éltetője ma is.

Törőcsik Mari elmondta: „Hatvan éve vagyok a pályán, az egész múltam benne van ebben a díjban. Boldog életem volt, de most valahogy felszálltam az égbe!” – közölte a jozsefvaros.hu.

Szólj hozzá!

Aradszky László elárulta – így jött az unokáival a közös előadás

Együtt vacsoráznak a Szomszédok színészei