in

Tóth János – szereplők, tartalom, főcím

Tóth János – szereplők, tartalom, főcím.

Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója, a Tóth János című 52 részből álló, epizódonként 26 perces sorozat 2017. március 9-től hetente csütörtök esténként 20:30-tól lesz látható a Duna Televízión.

Az új sorozatban a korábban az M1, majd a Duna Televízió műsorán évek óta sikerrel futó Munkaügyekből jól ismert Tóth János (Mucsi Zoltán) élete válságba kerül. Miután Jánost munkahelyéről kirúgják, és anyja (Csoma Judit) összeköltözik húsz évvel fiatalabb szeretőjével (Kőszegi Ákos), hősünk kénytelen 55 évesen új életet kezdeni. Elhagyja a családi fészket és összebútorozik vidéki unokaöccsével, Molnár Balázzsal (Csémy Balázs).

Az agglegény János, akiről egész életében anyja gondoskodott, és a fiatal vidéki fiú, aki épp most kezdi gyógyszerész tanulmányait a fővárosban, együtt indul el a felnőtté válás rögös útján. Munkavállalás, pénz, siker és szerelem a cél, de helyzetükön nem könnyít a felbukkanó takarítónő, Valika (Bozó Andi) és lobbanékony lánya, Szilvi (Rujder Vivien) vagy a kétes erkölcsű pszichológus-vállalkozó, Dr. Angyal (Szabó Simon) sem.

Szereplők

A sorozat főszerepében Mucsi Zoltán, Csémy Balázs, Kőszegi Ákos, Bozó Andrea, Rujder Vivien, László G. Attila, Csoma Judit, és Szabó Simon látható.

A forgatókönyveket vezető íróként az első 26 epizódban Litkai Gergely jegyzi, a sorozat második 26 epizódjának írásában pedig Lengyel Balázs vezetésével négyen osztoznak: Kovács András Péter, Vinnai András, Kormos Anett és Szabó Bori.

A sorozat vezető rendezői feladatait a Csak színház és más semmi első szériájából ismerős Nagypál Orsi látja el, mellette az eddig rövid- és dokumentumfilmekben jeleskedő, magát sorozatban elsőként kipróbáló Lakos Nóra dolgozik rendezőként.

Alkotók:
Kálomista Gábor – producer
Helmeczy Dorottya – line producer
Lengyel Balázs – vezető író
Kovács András Péter – forgatókönyvíró
Vinnai András – forgatókönyvíró
Kormos Anett – forgatókönyvíró
Szabó Bori – forgatókönyvíró
Nagypál Orsi – rendező
Lakos Nóra – rendező
Monori András – zeneszerző
Márton Balázs – vezető operatőr
Horváth Viktória – látványtervező
Holtai Gábor és Szőke Dániel – főcím

Szólj hozzá!

Súlyos betegség után elhunyt Tóth Bálint

Hevesi Tamás érdekes sztorit mesélt: “A kutya csodálatos dolgokra képes”