in

A tudós válaszol – beszélgetés Szent-Györgyi Alberttel

A TUDÓS VÁLASZOL címmel közölt interjút 1974-ben A Hét című lap. Mutatjuk az anyagot.

Tanárként, előadóként milyen pedagógiai elveket igyekszik meg valósítani?
— Először azt, hogy mindig a lényeget közöljem, és ne bonyolódjak bele a részletadatokba. A lényeg pedig mindig igen egyszerű. Most már például tudjuk, hogy összesen száz elem, tehát száz anyag van a világon, és minden elem három egységből épül föl. Ez az egyszerű dolog vitt engem is egy fontos fölfedezéshez a rák kutatásban.

Manapság annyit fecsegnek kérem arról, hogy az ismeretek szaporodása bonyolulttá teszi a világot, az információáradat megfojtja az embert. Ez azért van, mert még mindig bálványozzák a memoriális tudást. A tudás manapság valamiféle bálvány, amolyan szent tehén, amelyiknek minden részét egyformán imádni kell. Én azt mondom, hogy ezt a szent tehenet meg kell fejni, de a szarvától jobb tartózkodni, mert a szarvagyonszúrhatja az embert. Szóval nincs semmi baj evvel az információáradattal, csak nem szabad butának lenni. A buta ember nekimegy, megtanulja az összes lexikális adatot, és belefullad.

Mármost mi a helyzet a tanítással, az előadással? A tanítás két agy összeütközése: az előadóé és a hallgatóságé. Ha a tanár csak a saját agya szerint tanít, és nem alkalmazkodik a hallgatóéhoz, akkor a másik agy nem tudja befogadni a tanítást. A kocka, ugye, nem megy bele a gömbbe, a gömb megy a kockába. Ha én előadok, mindig igyekszem magam beleélni a hallgatóság lelkületébe, mert a két agy csak így találkozhat egymással.

Miben látja az egyetemi oktatás főfeladatát?

— Akik az egyetemekre járnak, azokból közéleti emberek lesznek, ö k adják majd azt a nagy szellemi bázist, amin az ország épül. Ezért én azt tartom, hogy az egyetemeknek elsősorban igazi emberekké és hasznos polgárokká kell nevelni a fiatalokat. E mellé jöhet a szaktudás, ami szintén nagyon fontos, mert az ember csak annak a birtokában tudja a kenyerét megkeresni vagyis csak így képes a társadalom hasznos tagjává válni. Egyszóval az egyetem ne csak a tudomány átadására törekedjen, hanem arra is, hogy igazi embereket neveljen!

Szólj hozzá!

Megérkezett az egykori Első Emelet énekesének újdonsága

Gyászhírt közölt a Magyar Tudományos Akadémia – nyugodjon békében