in

Video! Hetvenéves a magyar forint – íme az első hazai bankjegy

Hetvenéves a magyar forint.

A nemzeti valuta megszületéséhez a világgazdaság egyik legemlékezetesebb hiperinflációja kapcsolódik: 1946. július 10-én, mindössze 10 óra leforgása alatt az árak a duplájukra nőttek.- írja a kanizstv.hu.

A pénznyomda két munkatársa látható az első bankjegyeken. A címletek Horváth Endre pénzjegytervező grafikusművész munkája nyomán készültek. Az 1946. augusztus elsején forgalomba került tíz- és százforintos bankjegyek Farkas István magángyűjteményében is megtalálhatók. A két papírpénzt annak idején minőségügyi okok miatt rövid időn belül új, értékálló, réznyomatos forintra cserélték. Farkas István, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nagykanizsai Csoportjának titkára elmondta:

„A tízforintos zöld volt, ez a szín a későbbiekben is megmaradt. A százforintos kék volt, az viszont a későbbiekben vörös lett. Az aprópénzek is először más anyagból készültek: a nagyon aprók, a kettő, a tíz és a húsz filléres rézből; az egy és a két forintos pedig alumíniumból. Tudni kell, hogy a háború alatt felrobbantott mátravidéki elektromos vezeték anyagából verték például az egy és a két forintost, szakadt kábelekből.”

A nagykanizsai csoport évente két börzét tart, amelyekhez kapcsolódóan kiállításra is várják az érdeklődőket. Tavasszal a pengőnek állítottak emléket, november első vasárnapján pedig a magyar forint lesz a középpontban.

Négyszázezer kvadrillió pengő – ennyit ért az első forint. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket is lehet olvasni azokban az irodalmi és szakkönyvekben, amelyek a városi könyvtárban találhatók. Kardos Ferenc igazgatóhelyettes azt mondta:

„Kifejezetten a forintról csak pár könyv szól, de a forintról általában majdnem minden történeti munka megemlékezik a maga idejében. Az első forintunkról, a Károly Róbert-féle aranyforintról is, ami igazából az első, nagyon jó minőségű pénzünk volt, és aztán a legújabb forintokról is, hiszen többször volt forint a magyar történelemben.”

A hetvenéves jubileumra a Magyar Nemzeti Bank időszaki kiállítással és két új emlékérmével készült, illetve augusztus elsején kétmillió példányban forgalomba helyezték az ötvenforintos érme emlékváltozatát, amellyel bárki találkozhat majd a mindennapi vásárlások során.

Szólj hozzá!

Emlék 1969-ből: Koncz Zsuzsa kulcstartó

Omega – Egyszemélyes ország